Centenáriumi siker – Kupagyőztes Budaörs női asztalitenisz-csapata

(Budaörs, 2024. április 27. –  Budaörsi Infó / MTI) – A Budaörs női asztalitenisz-csapata 3:2-re kikapott szombaton a vendég, spanyol Museo De la Almendra Francisco Morales együttesétől az Európa-kupa döntőjének visszavágóján, de az első mérkőzésen megszerzett előnyének köszönhetően elhódította a trófeát. Bachman Péter vezetőedző az MTI-nek úgy nyilatkozott, amit elterveztek, az működött.

 

 

A múlt heti találkozón 3:1-re nyert a magyar bajnok, amelynek most elég volt két mérkőzést hoznia a történelmi végső diadalhoz.

Ezúttal Madarász Dóra, Dari Helga és Póta Georgina alkotta a csapatot, amelynek tagja még Fazekas Mária és Molnár Kendra.

A sorozatban 21. európai idényét teljesítő, tavaly is Ek-döntős Budaörs története során hatodszor szerzett érmet a kontinentális porondon, de ez az első arany, eddig három ezüst és két bronz volt a mérlege.

Magyar klubcsapat legutóbb 19 éve, 2005-ben nyert az Európai Asztalitenisz Szövetség égisze alá tartozó kupasorozatot, akkor a Postás női gárdája győzött az Ek jogelődjének számító ETTU Kupában.

 

 

Eredmény:

döntő, visszavágó:
SH-ITB Budaörsi – Museo De la Almendra Francisco Morales (spanyol) 2:3
——————————————————————–
Madarász Dóra-Marija Galonja 3:2 (-5, -8, 11, 13, 6-4)

Dari Helga – Meng Csia-csi 1:3 (8, -4, -9, -7)

Póta Georgina-Patricia Santos 3:0 (4, 5, 5)

Madarász-Meng 1:3 (8, -7, -6, -5)

Dari-Galonja 0:3 (-10, -6, -7)

 

 

Az SH-ITB Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata megnyerte az Európa Kupát 2024. április 27-én Budaörsön. Fotó: BSC - Facebook

Az SH-ITB Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata megnyerte az Európa Kupát 2024. április 27-én Budaörsön. Fotó: BSC – Facebook

 

Kupagyőztes: a Budaörs, 5:4-es összesítéssel

 

A múlt heti első mérkőzéshez képest a két szakvezető kicsit megkeverte a kártyákat, így elsőként a Priego De Cordobában két győzelmet is arató Madarász Dóra, valamint a szerb születésű, de már spanyol állampolgár Marija Galonja állt oda az asztalhoz.

 

 

A budaörsi Madarász Dóra (b) és Marija Galonja, a spanyol Museo De la Almendra Francisco Morales játékosa a női Európa-kupa döntőjének visszavágóján játszott SH-ITB Budaörsi SC - Museo De la Almendra Francisco Morales mérkőzésen a budaörsi sportcsarnokban 2024. április 27-én. MTI/Hegedüs Róbert

Madarász Dóra (b) és Marija Galonja – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

 

 

Az első szett viszonylag könnyedén a riválisé lett, majd szorosabb csatában a második is, így amikor a harmadikban 4-2-re vezetett, időt kért Bachman Péter vezetőedző. Ez nem használt, Galonja ugyanis a játszma végén két meccslabdához jutott, a hazai játékos azonban mindkettőt hárította és szépített. A negyedik szettben, 7-5-ös vezetésüknél a spanyolok is kihasználták időkérési lehetőségüket, de Galonja hiába jutott újabb három mérkőzéslabdához, Madarász mindet hatástalanította, így következhetett a hat nyert pontig tartó döntő játszma. Ebben 3-0-ra elhúzott a budaörsi asztaliteniszező, s végül – a közönség üdvrivalgása közepette – 6-4-re nyert, előnyhöz juttatva csapatát.

A második párban Dari Helga meglepte az esélyesebb kínai Meng Csia-csit, elcsente tőle az első játszmát, de a folytatásban érvényesült a papírforma. Az ázsiai játékos magabiztosan gyűjtögette a pontokat, s bár Dari nem játszott alárendelt szerepet, összességében simán kapott ki.

 

 

A budaörsi Dari Helga (j) és Meng Csia-csi, a spanyol Museo De la Almendra Francisco Morales játékosa a női Európa-kupa döntőjének visszavágóján játszott SH-ITB Budaörsi SC - Museo De la Almendra Francisco Morales mérkőzésen a budaörsi sportcsarnokban 2024. április 27-én. MTI/Hegedüs Róbert

Dari Helga (j) és Meng Csia-csi – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

 

 

Így a kétszeres Európa-bajnok Póta Georginára várt a feladat, hogy a portugál Patricia Santos ellen megszerezze a hőn áhított és kupagyőzelmet érő második budaörsi győzelmet, s ő nem is okozott csalódást. Az összecsapás egyoldalú küzdelmet hozott, a magyar játékos végig fókuszált maradt és irányított, majd amikor a harmadik játszmában 10-4-nél  meccslabdához jutott, szinte tapintani lehetett a feszültséget a teremben.  Az első mérkőzéslabda elment, de a másodikat már beütötte Póta, talpra ugrasztva ezzel csapattársait, a vezetőket és a szurkolókat, s eldöntve a trófea sorsát.

 

A budaörsi Póta Georgina (b) és Patricia Santos, Museo De la Almendra Francisco Morales játékosa a női Európa-kupa döntőjének visszavágóján játszott SH-ITB Budaörsi SC - Museo De la Almendra Francisco Morales mérkőzésen a budaörsi sportcsarnokban 2024. április 27-én. MTI/Hegedüs Róbert

Póta Georgina (b) és Patricia Santos – fotó:  MTI/Hegedüs Róbert

 

 

A már tét nélküli hátralévő találkozókon Madarász kikapott Mengtől, Dari pedig Galonjától, így a spanyolok azzal vigasztalódhattak, hogy ugyan a döntőt elvesztették, győzelemmel búcsúztak.

Az idén alapításának centenáriumát ünneplő budaörsi klub az elmúlt négy kiírásból harmadszor játszhatott finálét ebben a sorozatban, de most először sikerült nyernie. Az Európa-kupa a Bajnokok Ligája után a második számú kontinentális sorozat.

A Budaörs hagyományosan csak magyar játékosokkal vette fel a küzdelmet a riválisokkal.

 

A Budaörs eddigi európai kupaérmei:

Bajnokok Ligája bronzérem (2011/12)

Bajnokok Ligája ezüstérem (2012/13)

ETTU Kupa bronzérem (2018/19)

Európa-kupa ezüstérem (2020/21)

Európa-kupa ezüstérem (2022/23)

Európa-kupa aranyérem (2023/24)

 

 

Somlyó Gergely: álomszerű, hogy pont a centenáriumi évben értünk fel a csúcsra

 

Az SH-ITB Budaörsi SC játékosai és vezetői is azt emelték ki a női asztalitenisz Európa-kupa döntőjének szombati visszavágója és a trófea elhódítása után, hogy nagyon régóta vártak már erre a sikerre.

A magyar bajnok együttes ugyan 3:2-re kikapott spanyol ellenfelétől, de 5:4-es összesítéssel kupagyőztes lett – története során először.

 

 

A budaörsi Póta Georgina (j) és Bachman Péter, a csapat edzője a női Európa-kupa döntőjének visszavágóján játszott SH-ITB Budaörsi SC - Museo De la Almendra Francisco Morales mérkőzésen a budaörsi sportcsarnokban 2024. április 27-én. MTI/Hegedüs Róbert

Póta Georgina (j) és Bachman Péter, a csapat edzője a női Európa-kupa döntőjének visszavágóján 2024. április 27-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

 

 

Bachman Péter vezetőedző az MTI-nek úgy nyilatkozott, amit elterveztek, az működött.

“A lényeg az volt, hogy meglegyen a két győzelem, ez sikerült. Nehéz volt, de tudtuk, hogy nehéz lesz, a sikert nem adják könnyen. Madarász Dóri ugyan 0:2-re állt, de annyira egyben van az utóbbi időben, rendben volt a testbeszéde, a koncentrációja is, úgyhogy végig hittem abban, hogy megfordítja a mérkőzést.” – fogalmazott.

A válogatott Madarász a döntő két meccsén összesen három győzelmet aratott, azaz oroszlánrészt vállalt a diadalból.

“Nagyon kicentiztem ezt a mait is, szerintem az első ellenfelem magasan a legjobb játékos a riválisnál. Kellett két szett, hogy megérezzem, örülök, hogy végül sikerült győznöm. A múlt heti első mérkőzésen négy meccslabdáról fordítottam, ma ötről, úgyhogy örülök, hogy többet nem játszunk velük, mert lehet, hogy akkor hat mérkőzéslabdáról kellene visszajönnöm.” – nyilatkozott.

 

 

A budaörsi Madarász Dóra játszik Marija Galonja, a spanyol Museo De la Almendra Francisco Morales játékosa ellen a női Európa-kupa döntőjének visszavágóján játszott SH-ITB Budaörsi SC - Museo De la Almendra Francisco Morales mérkőzésen a budaörsi sportcsarnokban 2024. április 27-én. MTI/Hegedüs Róbert

Madarász Dóra – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

 

 

Madarász korábban nyert már Európa-kupát egy spanyol klubbal, de mint mondta, ez most más érzés.

“Egyértelműen ez a siker áll közelebb a szívemhez, ezt mégiscsak magyar csapattal értem el. Minden meccsünkért meg kellett harcolni és ez a diadal kiemelt helyen van a pályafutásomban.” – mondta.

“Ma derült ki, hogy ki hányas helyen játszik majd, és a hármas az mindig egy stresszes pozíció. – árulta el Póta Georgina.Még soha nem játszottam a portugál lány ellen, szerencsére a fonák szervámat nem érezte meg és nagyon tudtam összpontosítani. Már az első szett után éreztem, hogy ez megvan.”

A rutinos játékos is volt már korábban kupagyőztes, a Berlinnel többször is Bajnokok Ligáját nyert.

“Különlegesebb ez a siker, ezt magyar csapattal, magyar társakkal értem el. A Budaörsben nincsenek légiósok, ez szerintem szenzáció a mai világban, ezért is különleges ez a győzelem.” – mondta ezzel kapcsolatban.

“Nagyon örülünk, hiszen nagyon régóta ez volt a célunk a csapattal, hogy nyerjünk egy nemzetközi kupát. – nyilatkozott Dari Helga.Ezért dolgoztunk az utóbbi időben. Magammal nem vagyok megelégedve, de számomra megtiszteltetés, hogy ebben az együttesben játszhatok. Sokkal jobban örülnék, ha én is hozzá tudtam volna tenni valamit a sikerhez, de örülök, hogy végre megnyertük a kupát.”

Fazekas Mária ezúttal nem lépett asztalhoz, de az idény során sok értékes győzelmet aratott.

“Amikor készülsz a saját meccsedre, melegítesz, beütsz, az könnyebb, el vagy foglalva, de most végig kellett néznem a többiek szereplését. Szerintem ötszázezer új ősz hajszálam lett ma este, nagyon izgultam, de fantasztikusak voltak a csajok. Régóta vártunk erre a sikerre, sokszor közel voltunk hozzá, de most el is értük, fantasztikus érzés.” – fogalmazott.  

Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke az érmek  átadása után hárommillió forintos támogatást-jutalmat nyújtott át a Budaörsi SC elnökének, Somlyó Gergelynek.

“Huszonegy éve üldözzük ezt a kupát és végre utolértük. – mondta az MTI-nek Somlyó Gergely. – Szenzációs volt a csapat, külön kiemelném Madarász Dóra első mérkőzését, ami rendkívül fontos volt, illetve Póta Gina klasszisát, hogy amikor nagyon kellett, akkor hozta a mérkőzését. Idén száz éves a Budaörsi Sport Club, nem direkt időzítettünk így, de álomszerű és fantasztikus, hogy pont a centenáriumi évben ért fel a csapat a csúcsra. Nagyon boldogok vagyunk! Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt 21 év alatt segítette a munkánkat!”

 

(Budaörsi infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.