Az MSZP és az általa vezetett Együtt-PM közötti szövetség kibővítését javasolta hétfőn Bajnai Gordon. Az MSZP-t irányító országos választási bizottság felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt az ez ügyben még a héten elkezdődő ...
Legfrissebbek
-
Budaörs kerékváros – Biciklizz te is a munkába
-
Medvét láttak Pest vármegyében
-
NAV: a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet érdemes május 21-e előtt átnézni
-
Cannes – Mesterséges intelligenciával erősítik a fesztivál biztonságát
-
Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
-
Asztalitenisz olimpiai selejtező – Négy magyar Szarajevóban, Póta az ötödik kiemelt
-
BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
-
Már pályázhatnak a vállalkozások Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra
-
Csaknem kétmillió forintért kelt el József Attila dedikált kötete
-
KIM: már igényelhetőek az előadó-művészeti támogatások
-
Több mint húszezren szavaznának átjelentkezéssel az önkormányzati választáson
-
Ismét egy évig önálló beavatkozók a budaörsi önkéntes tűzoltók
Blogján rögzített üzenetben köszönt el mindenkitől Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott gyógyíthatatlan betegségben szenvedő norvég szövetségi ...
- Budaörsi INFÓ
- 2014 január 07.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Lopás alkalmával kábítószer is előkerült egy 34 éves férfi cipőjéből. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. István 34 éves pákozdi lakos ...
Visszakerült a börtönbe a feltételesen szabadlábon lévő Adrian Nastase volt román miniszterelnök, miután – lakásfelújításával összefüggő – utolsó korrupciós perében hétfőn jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt a legfelső ...
- Budaörsi Infó
- 2014 január 06.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
A 4-es metró elindulása után a felszínen is átszervezik a tömegközlekedést, ami a főváros nagy területén és az agglomerációban is menetrendváltozásokat jelent majd. Az erről szóló terveket hamarosan közzéteszik, ezekhez a hónap végéig az utasok javaslatait, véleményét, és észrevételeit is várja a ...
Az ortodox karácsony böjtjén a szerb sajtó nem csak az ünnepi készülődéssel foglalkozik. Hétfőn nagy teret szenteltek egy most nyilvánosságra hozott történelmi levélnek, amely több mint egy évvel az első világháború kitörése előtt már a háború előkészítéséről ...
A TV2 alaptalannak tartja és visszautasítja az MSZP és az Együtt-PM politikusainak korábbi nyilatkozataikat, amelyben azt követelték, hogy a német ProSiebenSat1-csoport és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának minden részletét, így a valódi vevők ...
Az egykori és mai világot is uraló hatalom és korrupció sötétségéről és a három napkeleti bölcset Jézus felé vezető fényről beszélt Ferenc pápa Vízkereszt ünnepén a Szent Péter bazilikában bemutatott hétfői ...
- Budaörsi Infó
- 2014 január 06.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
Egy családi ház százhatvan négyzetméteres tetőtere égett teljes terjedelmében Budaörsön, a Petőfi utcában szombat este 8 óra előtt. A budaörsi polgárőrök érkeztek elsőként a helyszínre és hatékonyan közreműködtek a mentésben – derül ki a Budaörsi Infóhoz eljuttatott közleményükből. A Petőfi Sándor utcai Autósbolt teteje és a legfelsőbb szintje égett le. Egy tűzoltó könnyebben megsérült az ...
Napokat utaznak busszal Bukarestből Londonig a Nagy-Britanniában boldogulni próbáló román munkavállalók, abban a tudatban, hogy gyanakvás és bizalmatlanság kíséri őket hosszú útjukon, s ők azok, akiket végül átvernek – írta helyszíni riportjában a Mail on ...
Az emberi erőforrások minisztere szerint Európa indentitásválságban van, az értékalapot nélkülöző tolerancia került középpontba, az egyéni értékek nem adódnak össze, “nem lesz belőlük előrevivő központi erő”. Balog Zoltán erről vasárnap Esztergomban beszélt, ahol Becket Szent Tamás emléknapot ...
Legutóbbi hozzászólások