Teherautót lopott egy férfi Biatorbágyon
- Budaörsi Infó
- 2013 január 18.
Jelentős értékre elkövetett lopás miatt indult eljárás egy biatorbágyi férfi ellen, aki ellopott egy teherautót, amikor a járműből épp a helyi óvodába pakolták ki az árut – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a 39 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán kora reggel, árupakolás közben elvitte a tehergépkocsit Biatorbágy egyik utcájából. A járőrök fél órán belül megtalálták a járművet egy etyeki családi ház udvarán.
A bűncselekmény gyanúsítottját elfogták, majd kihallgatták, ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya jelentős értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást – tette hozzá a szóvivő.
facebook:
0 Komment