A főpolgármester közlése szerint tisztázódott az elővárosi járatok további üzemeltetésének kérdése a nemzeti fejlesztési miniszterrel folytatott csütörtöki egyeztetésen, és garanciákat kapott arra, hogy az utazóközönséget semmiféle hátrány nem ...

A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is ...

Az óegyiptomiak hajlandóak voltak havi díjat fizetni azért, hogy templomi rabszolgák lehessenek – erről tanúskodnak azok a 2200 éves papiruszok, amelyeket az ősi Tebtunisz városában tártak ...

Az Alkotmánybíróság (Ab) az elmúlt évben is világossá tette, hogy a törvényhozás alkotmányos működésének őre, rendelkezik a feladatának ellátásához szükséges eszközökkel és használja is azokat – mondta Paczolay Péter, a testület elnöke szerdán az ...

Az Apple 2011 októberében elhunyt egykori vezérigazgatójának a még általa megálmodott iPhone 4 hatalmas másolatával állítottak emléket szerdán ...

 Jóval megszületése előtt “emancipálta” majdani dédunokáját a brit ...

Hosszas áztatás után a kéz- és lábujjak bőre redőződik, ami segíti az embert a nedves tárgyak megfogásában – derítették ki brit kutatók, akik szerint a bőr gyűrődése már az ember őseit is segíthette a nedves körülményekhez való jó ...

  2013. január 16-án, a Jókai Mór Művelődési Központban lakossági fórumot tartanak a Kőhegy és környéke Lk-1VÉD jelű építési övezetbe sorolt ingatlanok érintett tulajdonosainak tájékoztatása céljából, a Budaörs egyes területeire vonatkozó Helyi Építési Szabályzat önálló módosítására vonatkozó Rendelet-tervezet ...

Kilencvenötmillió évvel ezelőtt nagy csapat apró, két lábon járó őshüllő rohant át a mai Queensland területén, “Ausztráliában” lábnyomok ezreit hagyva hátra. A “csörtető” dinoszauruszokról most kiderült, hogy nem szárazföldön, hanem vízben gázolva ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelet el nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt egy 18 és egy 17 éves piliscsabai testvérpár, valamint 38 éves apjuk, továbbá egy 22 éves táti és egy 29 éves piliscsabai férfi ...

A szélenergia tárolását és árammá alakítását lehetővé tévő technológiára benyújtott Apple-szabadalomra bukkant az appleinsider.com szakmai ...

Hamarosan következik a kézilabda szezon második fele. A Térerő mai vendégei Földes Viktória az Budaörsi NB1B-s női Kézilabdacsapat játékosa és az egyik utánpótlás csapat edzője, valamint Mihály Attila a felnőtt csapat edzője és az utánpótlás vezetője. Rédl Ádám gratulált a összesített második helyéhez, mindent megtudott a sportolók Karácsonyi pihenéséről és kérdezgette vendégeit a február 10-i ...