Túl sokat keresnek a francia színészek Vincent Maraval, Franciaország egyik legfontosabb producere és forgalmazója ...

Pénzügyi elemzők az államháztartás előzetes adatai alapján az MTI kérdésére kedden úgy vélekedtek, hogy az uniós normák szerint várhatóan 3 százalék alatt marad a deficit 2012-re vonatkozóan a bruttó hazai termékhez (GDP) ...

Átgondolatlannak tartja a brit trónöröklési rend reformjára kidolgozott kormányzati terveket az Egyesült Királyság következő ...

Alkoholmérgezés okozta a 27 évesen tavalyelőtt elhunyt Amy Winehouse halálát – mondta ki véglegesen és hivatalosan a haláleset ügyében elrendelt, megismételt vizsgálat vezetője keddi ...

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március ...

A Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője szerint Bayer Zsoltnak a lap szombati számában megjelent, a szigethalmi késeléshez kapcsolódó – azóta nem csak ellenzéki, hanem kormánypárti politikusok által is bírált írása – nem a lap véleményét tükrözi. Széles Gábor és Stefka István a lap internetes oldalán kedden megjelent nyilatkozatában azt írta, hogy bár a publicista szavait ...

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet után a legnagyobb érdek-képviseleti tömörülés, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) is tárgyalásokat kezdeményez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) agglomerációt érintő buszjáratainak átadásáról a Nemzeti Fejlesztési ...

Csütörtökig pótolhatják a februárban induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre jelentkezők azokat a dokumentumaikat, amelyek a jelentkezés benyújtásakor még nem álltak rendelkezésükre, illetve eddig lehet a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét módosítani – közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ...

Elutasította Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea országváltásra benyújtott kérelmét a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség ...

Az MSZP a jogbiztonság helyreállítását tartja a legfontosabbnak, e nélkül szerintük a többi alapvető jog sem érvényesülhet, valamint kiemelt alapjoggá tenné az emberi méltósághoz való jogot. Erről Bárándy Gergely országgyűlési képviselő számolt be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, egy nappal az ellenzék közjogi egyeztetésének második fordulója ...

Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében – jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai ...

Az idén is folytatódik az Erzsébet-program, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2,5 milliárd forint értékű üdülési támogatásról döntött – jelentette be Navracsics Tibor kedden egy budapesti szakmai ...