A járművekkel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan is intézhetők februártól, illetve a nagyobb járművekre kiadott jogosítványokat külföldön csak a 21. illetve a 24. éves életkor betöltése után lehet használni – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság törökbálinti körzeti megbízottja, két közterület felügyelő segítségével biztonsági intézkedést hajtott ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt egy 39 éves biatorbágyi lakosú férfi ...

A “szabad” kategóriába sorolta  Magyarországot a globális szabadság tavalyi állapotáról készített, szerdán közreadott jelentésében a Freedom House (FH) washingtoni központú nemzetközi civil ...

A Fidesz szerint a szocialisták  már nem csak a hazai utcákat, hanem a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják ...

Egy-két éven belül biztosan nem sikerül hazahozni az adóelkerülési céllal külföldre vitt pénzeket, amelyekre a kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót kívánnak kiróni – reagált Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a kormányülés szünetében szerdán tett ...

A Tesco-Global Áruházak Zrt. Magyarországon nem forgalmaz olyan hamburgerhúst, amelyről az egyesült királyságbeli média – ló- és sertéshúsnyomokat érintő kérdések miatt – részletesen beszámolt – közölte a társaság ...

Megjelent a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány üdülési pályázata, melynek benyújtási határideje 2013. március ...

A Törökbálinti Tüdőgondozó Intézetben megkezdődött a 40 év fölötti lakosok tüdőszűrése. S bár napjainkra csökkent a régióban a tbc-megbetegedések száma, s már nem kötelező az állampolgároknak rendszeresen részt venni a tüdőszűrésen, a szakemberek szerint ajánlott, hogy aki értesítést kap az Intézettől, éljen a lehetőséggel: s jelenjen meg a megadott időpontban. Különösen a dohányosok számára fontos ...

Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket ...

Új liberális pártot alapít Fodor Gábor. Az SZDSZ volt elnöke ezt a Belvárosi Liberális Klubban jelentette be szerda este. A politikus, akit vendégként hívtak meg egy beszélgetésre, azt mondta, tervei szerint a párt tavasszal állhat a nagyközönség ...

Csütörtökön a Dunántúlon helyenként akár 30 centiméternyi hó is hullhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai országos figyelmeztető ...