Az államfő kaphat jogot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezésére, a kiválasztási eljárásban pedig civilek is szerephez juthatnak. A médiatörvény módosító javaslatának kidolgozása során – amelyet tavasszal fogadhat el a Ház – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arra is nyitott, hogy az NMHH elnöke ne legyen ...

A 29 éves, 45-szörös magyar válogatott balátlövő az NBI/B nyugati csoportjában szereplő Budaörs-Érdi VSE II. csapatában folytatja pályafutását. Reni korábban szerepelt az ETO, a Dunaferr, a Krim Ljubljana, a Debrecen és a Siófok ...

Az olasz csendőrséghez és a sajtóhoz fordult Gina Lollobrigida, egykori filmsztár azt állítva, hogy volt vőlegénye tudta nélkül “házasságot kötött vele”, hogy megszerezze ...

Az IKEA magyarországi áruházainak értékesítési árbevétele a 2012. pénzügyi évben – 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között – 1 százalékkal nőtt, 34,2 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 33,7 milliárd forint után – mondta Marek Feltl, az IKEA regionális ügyvezető igazgatója szerdai budapesti ...

A gyomorrák kialakulásának négy mechanizmusát azonosították a Szingapúri Génkutatási Intézet (GIS) tudósai, akik eredményeiket a Genome Biology című folyóiratban ...

A magyar női válogatott 3-2-re legyőzte az Eb-címvédő holland együttest, a férfi csapat viszont 3-1-s vereséget szenvedett a fehérorosztól az asztaliteniszezők Európa-bajnoki selejtezősorozatának 4., keddi fordulójában, a Marczibányi téri Ormai László ...

Több mint 500 rendezvényt tartanak az idén Berlinben a náci hatalomátvétel kapcsán. Az Elpusztított sokszínűség című programsorozat szerdán, Adolf Hitler kancellári kinevezésének 80. évfordulóján kezdődik és november 10-ig, a kristályéjszaka néven elhíresült zsidóellenes zavargások 75. évfordulójáig ...

A sokat vitatott férfiakt-kiállítás bizonyult a legnépszerűbb tárlatnak 2012-ben a bécsi Leopold Múzeum rendezvényei ...

Elhalasztották a Star Wars második és harmadik részének térhatású mozis megjelenését, hogy a filmesek teljes erőbedobással dolgozhassanak a sorozat hetedik ...

Johnny Depp ötödször is eljátssza Sparrow kapitány: a Disney filmstúdió 2015 nyarán küldi a mozikba A Karib-tenger kalózainak újabb ...

Összesen 840 étterem csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. Torkos Csütörtök akciójához, melynek keretében január 31-én féláron kóstolhatják meg a vendégek a résztvevő éttermek ...

Az idén is megrendezik a Színházak éjszakáját; a szervezők a közönség ötleteit várják: az érdeklődők a rendezvény honlapján található kérdőív kitöltésével segíthetik a program ...