A Hallgatói Hálózat szerint a miniszterelnök szombati bejelentése és Giró-Szász András kormányszóvivő, valamint Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter vasárnapi tájékoztatója után biztosra vehető, hogy a kormány “csak ártani tud a ...

Nemcsak az Egyesült Államokat, de az egész világot mélyen megrázta a connecticuti Newtown Sandy Hook általános iskolájában elkövetett, a tettessel együtt összesen 27 halálos áldozatot követelő, pénteki vérengzés. A gyilkos, a 20 éves Adam Lanza tizenkét kislányt, nyolc fiút és hat felnőtt nőt ölt meg, mielőtt magával is végzett. A meggyilkolt gyermekek mindegyike hat, illetve ...

Budaörsi triatlonosok is köztük vannak!! A legjobbak névsora annak jelölésével, ki hányadszor végzett az ...

Kövér László szerint a kormány nem készítette elő a “politikai talajt” a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban, és nem számolt azzal, hogy lesznek olyanok, akik a diákok mögött a saját sérelmeikért akarnak revansot venni. A házelnök erről az M1-nek adott, vasárnap este sugárzott interjújában beszélt, amelyben kitért Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita kijelentésére, az ügynökakták nyilvánosságára és ...

Megjósolhatatlan, hogy a járulékkedvezmények és a két új adó mekkora bevételkiesést okoz jövőre, így előfordulhat, hogy év közben adóemelésre kényszerül a kormány – mondta az Adó Online-nak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst & Young adószakértője a kiskereskedelemben általános áremelkedésre számít a módosított iparűzési adó nyomán, és úgy véli, év közben módosulhat a kata és a kiva ...

Az Alkotmánybíróság (Ab) ma nyilvánosan hirdeti ki határozatát a családok védelméről szóló törvény egyes ...

Az Országgyűlés ma tartja idei utolsó ülését, amelyen a képviselők alkotmánybírót és háznagyot is választanak, továbbá várhatóan tizennyolc előterjesztést is ...

A kormány tovább egyszerűsíti az aláírási címpéldány és cégkivonat használatát – mondta el Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az ...

Világvége 2012?! címmel a Föld pusztulásáról, annak legendájáról és valóságáról tart vetítést december 21-én két időpontban a budapesti Planetárium, a vetítések után csillagászati előadásra várják az ...

A vasárnap zárult országos vívóbajnokság legnagyobb meglepetését a pekingi játékok után visszavonult, és azóta csak hobbiszinten vívó Kulcsár Krisztián szolgáltatta azzal, hogy megnyerte a párbajtőrözők egyéni ...

A Budaörsi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett, miszerint egy 39 éves kiskunlacházi férfi öngyilkosságra ...

A jövő hét végéig többfelé csapadékos lesz az idő, lehet eső, ónos eső, havazás is. A hétvégére ismét lehűl az idő, vasárnap napközben néhol mindössze maximum mínusz 7 fok lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi középtávú ...