Romániai választás – Román elemző: meglepő a PSD választási győzelmének nagy aránya

Meglepőnek nevezte a román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyarányú választási győzelmét Mircea Kivu román szociológus és politikai elemző, aki szerint főleg az alacsony részvételi aránynak tudható be a magabiztos diadal.

 

A szociológus az MTI-nek elmondta: számított a szociáldemokraták győzelmére, arra viszont nem, hogy ilyen nagyarányú lesz. Emlékeztetett, hogy a PSD a legjobb eredményt érte el történetében a vasárnapi parlamenti választáson a szavazatok mintegy 45 százalékának megszerzésével. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 15-20 évben szavazóbázisuk változatlan, mindig körülbelül 3 millió szavazatot kaptak, akárcsak most. A nagy arányú győzelemhez viszont az alacsony országos részvétel járult hozzá, hiszen most hozzávetőlegesen ugyanannyi szavazó arányaiban jóval többet jelentett, mint más korábbi választásokon.

Az elemző szerint a második helyen végzett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hibát követett el, hogy teljes kampányát a jelenlegi szakértői kormány támogatására alapozta, mert ez a kabinet nem örvend akkora népszerűségnek, hogy a PNL eredményét javíthatta volna.

Az MTI kérdésére elmondta: már a nyári önkormányzati választáson látszott, hogy a PNL nem rendelkezik karizmatikus személyiségekkel, de a sikertelenségükhöz az is hozzájárult, hogy a régi PNL, valamint az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) összeolvadása nyomán létrejött új liberális párt helyi szinten megosztott, a két egykori alakulat helyi vezetői nem cselekszenek összehangoltan, ezért nem kellően egységes a PNL területi szervezeteinek vezetősége.

A kormányalakításról úgy vélte, hogy a PSD a Calin Popescu Tariceanu vezette szabadelvű ALDE-val várhatóan kormányzati többséget alkot, és ők fognak miniszterelnököt adni. Az elemző szerint ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy több órával a választás után sem nevezte meg a PSD miniszterelnök-jelöltjét. Szerinte ez arra enged következtetni, hogy mégsem Liviu Dragneát, a PSD elnökét fogják javasolni Iohannisnak. Dragneát ugyanis két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban, és Iohannis már novemberben leszögezte, hogy Romániának nem lesz elítélt miniszterelnöke.

Nem tartotta kizártnak, hogy amennyiben a PSD mégis Dragneát javasolja, politikai válság alakul ki. Úgy vélte, amennyiben Iohannis ragaszkodik korábbi álláspontjához, és megtagadja Dragnea megbízását kormányátalakítással, a PSD kezdeményezheti Iohannisnak az államfői tisztségből történő felfüggesztését.

Az MTI kérdésére Mircea Kivu elmondta: elképzelhető, hogy a PSD az RMDSZ-t is beemeli a koalícióba, ugyanis amennyiben az ALDE a szociáldemokraták számára elfogadhatatlan követelésekkel áll elő, akkor a PSD-nek jól jön, ha rendelkezik egy “tartalék szövetségessel”.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.