(Budaörs, 2016. december 3. – Budaörsi Infó) 2016. december 2-án megtartották a Nagyné Kántor Éva Betlehemes Jászolkészítő emlékversenyt a Mindszenty József Római Katolikus Álttalános Iskolában. Elkészültek a remekművek, hamarosan az is kiderül, hogy ki lesz a ...

Megjelentek a nemzetiségek tevékenységének támogatására kiírt pályázatok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jövő évre kiírt pályázatok keretösszege 1,075 milliárd forint – jelentette be az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az országos szlovák adventi gyermektalálkozón, pénteken Pilisszentkereszten. Az idén ez a keretösszeg 945 millió forint ...

Újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) termelési kapacitásaik bővítésére és kapacitásbővítő beruházásaik támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, összesen 39 milliárd forint értékű fejlesztési forrás érhető el – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős ...

A Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsát ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet ...

A Fehér Házban már feldíszítették a karácsonyfákat és kiállították a ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság az elmúlt időszakban megszaporodó bűncselekménytípusra hívja fel a figyelmet. Ennek során a tettesek egy rokonra hivatkozva készpénzt, ékszert csalnak ki főként időskorú ...

A virtuális valóságra épülő számítógépes játékok enyhíthetik a fantom végtagfájdalomtól szenvedők tüneteit – derült ki a göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem kutatóinak új ...