Kihuhogták Sean Penn filmjét Cannes-ban

 A sajtóvetítésen kihuhogták, az első kritikák pedig egyöntetűen lehúzták Sean Pennnek a libériai polgárháborúban két humanitárius orvos közötti szereleméről szóló The Last Face című filmjét, amelyet pénteken mutattak be a 69. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.

 

Miközben megkezdődött a díjkiosztó előtti visszaszámlálás a világ egyik legrangosabb filmes találkozóján, az utolsó előtti versenynapon az újságírók által egyik nagyon várt visszatérő vendég legújabb alkotását mutatták be.

Sean Penn 1997-ben a legjobb férfi alakítás díjával térhetett haza Cannes-ból az Életem szerelme című filmben nyújtott játékáért, 2008-ban pedig a zsűri elnöke volt. Az amerikai színész a 2007-ben forgatott Út a vadonba című filmje óta rendszeresen rendez is, a The Last Face az ötödik filmje.

A humanista és naiv melodráma főszereplői egy spanyol humanitárius orvos és egy segélyszervezet dél-afrikai, szintén orvos vezetője, akik a 2003-as libériai polgárháborúban egy misszió során szenvedélyesen egymásba szeretnek, majd eltávolodnak egymástól, amikor a sok rettenet láttán a nő úgy érzi, hogy a segítségük semmit nem ér, a férfi viszont folytatni kívánja a háborús missziókat.

A párt a dél-afrikai Charlize Theron és a spanyol Javier Bardem alakítják, kollegáikat a francia Jean Reno és Adele Exarchopoulos játsszák.

A színészként kétszeres Oscar-díjas Sean Penn – aki jól ismert politikai állásfoglalásairól és humanitárius elköteleződéséről – a pár történetét és válságát úgy meséli el, hogy a szerelemi jeleneteket kegyetlen háborús képekkel vegyíti, gyerekkatonákkal, súlyos sebesültekkel, menekültekkel és tömegmészárlásokkal, de mindeközben a néző semmit nem tud meg a konkrét politikai helyzetről Libériában.

Az idei erős mezőnyben még nem történt akkora bukás, mint a péntek reggeli sajtóvetítésen, amelynek végén annyira huhogtak a nézők, hogy egy Twitter-bejegyzés szerint “még az űrben is lehetett hallani”. A francia Le Figaro szerint az alkotás egyértelműen az idei válogatás leggyengébb filmje, és Sean Penn botrányos melodrámát forgatott. A Télérama francia kulturális hetilap szerint groteszkre sikeredett az alkotás. Az amerikai Indiewire szerint Sean Penn élete legrosszabb filmjével állt elő.

“Befejeztem a filmet, nem tudok sokat hozzátenni a vitához” – mondta az esti bemutató előtti sajtótájékoztatón Sean Penn. “Vállalom a filmemet és mindenkinek joga van azt gondolni róla, amit akar” – tette hozzá.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.