A rendőrség továbbította Árok Kornélnak a miniszterelnököt érintő feljelentését

A kaposvári rendőrség hatáskör hiányában továbbította Árok Kornélnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja kommunikációs igazgatójának feljelentését, aki azt kezdeményezte, indítsanak eljárást Orbán Viktor miniszterelnök ellen kényszerítés és hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az MTI úgy tudja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbították a feljelentést.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Méhes Dóra az MTI megkeresésére annyit közölt szerdán, hogy kedden megérkezett a kaposvári kapitányságra Árok Kornél feljelentése, amelyet szerdán a hatáskörileg illetékes hatósághoz továbbítottak. Azt mondta, sem a feljelentés tartalmáról, sem arról nem adhat további tájékoztatást, hogy milyen hivatalhoz továbbították az iratot.

Az MTI információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség fog foglalkozni a továbbiakban az üggyel.

Árok Kornél feljelentése hétfőn került fel az internetre, de a rendőrséghez akkor még nem érkezett meg. A feljelentésben azt kezdeményezte, hogy indítsanak eljárást Orbán Viktor ellen. Szerinte ugyanis felmerül a kényszerítés bűntettének, valamint a hivatali visszaélésnek a gyanúja amiatt, mert a miniszterelnök arra utasította Vida Ildikót, a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal elnökét, jelentse fel André Goodfriend budapesti ideiglenes amerikai ügyvivőt rágalmazásért, ellenkező esetben eltávolítja posztjáról.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.