A kerületi ellenzéki polgármesterek továbbra sem fogadják el az útdíj bevezetését

A fővárosi ellenzék továbbra is elutasítja az útdíj bevezetését – derült ki a főpolgármester és kerületi polgármesterek hétfői egyeztetése után.

 

Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) szerint az útdíj bevezetéséről szóló elképzelés egyszerű pénzbehajtás, és nem illeszkedik semmilyen közlekedésszervezési koncepcióba. A zuglói polgármester az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a találkozó célja valószínűleg az volt, hogy lecsitítsák a fideszes polgármestereket. Egyik budapesti kerületnek sem érdeke, hogy az M0-ás fizetős legyen – jelentette ki.

Tarlós István és fideszes polgármesterek nem vették a bátorságot, hogy az ügyben világos jelzést küldjenek a kormánynak, holott az intézkedés rendkívül hátrányos a fővárosnak – tette hozzá.

Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester azt mondta, hogy minden fővárosit húsba vágóan érint az útdíj bevezetésének ügye. Az egyeztetésen javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés foglalkozzon az üggyel, Kispesten pedig határozati javaslattal készülnek, hogy felkérjék a kormányzatot a javaslat visszavonására – ismertette.

 

 

tarlos_istvan_2014dec15

 

Egyéves próbaidőt javasolnak fideszes polgármesterek és Tarlós István

Egyéves próbaidőszakot javasol az útdíj bevezetésénél a fideszes kerületi polgármesterek többsége és Tarlós István. Budapest főpolgármestere hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről.

    Tarlós István az útdíj tervezett bevezetése miatt a kerületi polgármesterekkel folytatott egyeztetés után azt mondta: azt kérik a kormánytól, hogy ha bevezetik az útdíjat, akkor legyen egy egyéves próbaidőszak, ezalatt mérjék a forgalmat az utakon, vizsgálják az útdíj hatásait. Ezután pedig összegezzék a tapasztalatokat, és ha kell, akkor változtassanak – fűzte hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.