Leipán Tibor: “Van élet a testületen kívül is.”

(Budaörs, 2014. október 27. – Budaörsi Infó) Az idei budaörsi önkormányzati választások alkalmával három polgármesterjelölt közül választhattak a helyiek. A jelöltek között volt Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), Török István (Fidesz-KDNP) és Leipán Tibor (független). A választás eredményeiről az érintetteket kérdeztük. Wittinghoff Tamás interjúját már korábban közöltük, Török István még nem válaszolt kérdéseinkre, Leipán Tibor válaszait pedig ebben a cikkben olvashatják.

 

Számított ilyen mértékű győzelemre a Budaörs Fejlődéséért Egyesület részéről? Mi volt az első gondolat, ami végig futott Önben, amikor kiderültek az eredmények?

“A BFE-t illetően számítani lehetett arra, hogy néhány körzetet elvisznek, de ilyen mértékű (elsöprő) győzelmükre lázálmomban sem gondoltam. A pártpreferenciák, valamint a helyi (elsősorban körzetem) szimpatizáns struktúrájának ismeretében a legrosszabb esetre sem számítottam ilyen eredményre, s bár corpus delicti nem került a birtokomba, a túlzott (általam irreálisnak ítélt) arányra tekintettel mégis felmerült bennem a megkérdőjelezhető eredmény gondolata.”

 

Ön szerint mi lehetett a függetlenek ilyen mértékű kudarcának az oka?

“Nem érzek kudarcot, mert amennyiben egy képviselőjelölt nem nyer, akkor az általa képviselni szándékozott választói réteg marad alul. Egyébként pedig szerepeltünk úgy mint a Jobbik, akik egy listás helyet is kaptak. Ez annyit jelent, hogy amennyiben lett volna jelölőszervezetünk, akkor nagy valószínűséggel egy listás helyet mi is kaphattunk volna, ez pedig már nem is olyan rossz eredmény.

Az eddigi elemzés során arra a következtetésre jutottam, hogy jóval korábban kellett volna hozzálátni a csapatépítésnek, ami végül is a késlekedés egyik okaként meghiúsult. Sajnos az egzisztenciális félelem, illetve kiszolgáltatottság is akadályozta egy ütőképes csapat felállítását, ami nagyban segítette volna (listaállítással) a képviselő-testületbe való bejutást. A közismert hiteles jelöltekből felállított csapat, időbeni kampánnyal még egy-két egyéni mandátumot is megcsíphetett volna, de szervezet és kellő anyagi háttér hiányában nem lehet eredményes küzdelmet folytatni a gyökerekből származó helyzeti előnnyel, kellő szervezettséggel, és forrásokkal rendelkező pártokkal, illetve álcázott pártokkal szemben. Bár továbbra is vallom, hogy a várospolitikában csak alárendelt szerepe lehetne a pártpolitikának, a gyakorlatban mindenütt tetten érhető az egyébként nem kívánatos pártdominancia. Az egyébként is híg és felületes közgondolkodást erősen befolyásolja a politika ígérethalmaza. Amíg erre a választók nem ébrednek rá, addig csak itt-ott egy-két kirívó esetben lehetséges a függetlenek térnyerése. De azért ezen a területen is léptünk előre, gondolok itt Békéscsaba vagy Siófok eredményére.”

 

Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Melyek azok a lépések, amelyeket legelőször meg fog tenni?

“Van élet a testületen kívül is, s ahogy korábban tettem, folytatom hivatásomat, s végzem a vele kapcsolatos mindennapi teendőimet. A történtek elemzését és a vele járó önvizsgálatot, önértékelést befejezem. Az aktív politizálásom átmenetileg szünetelni fog ugyan, de közéleti „fertőzöttségemre” tekintettel, ha a távolból is, de továbbra is figyelemmel kísérem a városvezetés munkáját, a képviselő-testület tevékenységét. A politikában nincs olyan, hogy soha, ezért elképzelhető, hogy öt esztendő múlva, az új ciklusra ismét ringbe szállok. Szingliként, vagy esetleg csapattagként, az majd akkor kiderül.”
 

 

Mit gondol, Budaörs előnyére vagy hátrányára válik majd a most kialakult helyzet? Miért?

“A puding próbája az evés! A város nincs rossz kondícióban, s bár megszabadult a korábbi jelentős adósságállománytól, de az uniós bőségszaruból való részesedéshez önrész és felkészültség is szükséges. Ez utóbbi esetben természetesen nem a külsős jól megfizetett „szakértőkre” gondolok. Mivel a város nem felelt meg a kormányzópárt reményének (“Azt reméljük, hogy a választópolgárok olyan vezetőket fognak választani október 12-én, akik a kormánnyal szeretnének saját településük fejlesztése és jövője érdekében együttműködni”) ezért kérdéses, hogy a majdan benyújtandó pályázatokból mennyi forráshoz juthat településünk. Az együttműködés szándéka nem lehet kérdéses, s bizonyára néhány esetben az önrészt is elő tudja majd teremteni az önkormányzat, de az esetlegesen szükséges hitelfelvételhez továbbra is (egyébként nagyon is helyesen!) kormányzati hozzájárulás szükséges.

A feladat és forrás elvonások, valamint a megváltozott intézményi struktúra, továbbá az előírt nullás költségvetés készítése okozhat fejtörést a testületnek, de az előnyök és hátrányok felszínre kerülése még a távolabbi jövő zenéje.”

 

 

Mit üzenne a budaörsieknek?

“Ismételten megköszönöm az elmúlt ciklusra előlegezett bizalmukat, és a mostani választáson nyújtott támogatásukat. Bár minden igyekezetemmel azon voltam, hogy tevékenységemmel megszolgáljam bizalmukat, mégis sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a mostani hivatalosan közölt eredmény szerint nem feleltem meg elvárásaiknak. Ezzel együtt köszönöm, hogy ha csak néhány évig is, de részese lehettem a város működtetésének, fejlesztésének, s szolgálhattam Budaörs közösségét. Az új testületnek eredményes munkát, a választóknak jó egészséget, s a jövőbeni választásokon aktívabb részvételt kívánok!”

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.