MSZP: a Fidesz hazugságokkal próbálja elterelni a figyelmet példátlan kudarcáról

Az MSZP szerint a Fidesz továbbra is az ellenzékre mutogat, ahelyett, hogy kormányozna, harcos nyilatkozatai mögött pedig a nyugdíjasok is csak sarcot találnak.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Fidesz megadóztatatta a szolgálati nyugdíjasok járandóságát, el akarták venni több tízezer özvegyasszony nyugdíjának felét, és ez utóbbit csak az elemi felháborodás akadályozta meg.

Hozzátette: embertelen felülvizsgálatra küldtek közel 200 ezer rokkantnyugdíjast. Elvették 3 millió ember 3000 milliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítását. Százmilliárdot vontak ki a gyógyszerkassza támogatásából. Megnyomorítják a közgyógyellátottakat, a gyógyászati segédeszközt igénylőket – sorolta, majd kitért arra: tízezrek veszíthetik el az orvosi ellátásra való jogosultságukat, mert nem születnek határozatok a felülvizsgálatok után. A Fidesztől akár egyszerre is elveszíthetik az érintettek az árvaellátás felét, a saját ellátásuk egy részét, és az özvegyi nyugdíjat is – jegyezte meg, majd arra szólított fel: “hazugságok helyett ezt magyarázzák meg”.

Zsigó Róbert, a kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Fidesz szerint a baloldal ismét a nyugdíjak megadóztatását fontolgatja. Úgy fogalmazott, a szocialisták és “a hozzájuk kapcsolódó szervezetek” ugyanazt a gyakorlatot szeretnék folytatni, mint amit a 2010 előtti “bankárkormány”.

A politikus azt mondta, az Együtt 2014 megemelné a személyi jövedelemadó mértékét és csökkentené a minimálbért, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök elvenné a családi adókedvezményt, a szocialisták pedig nem támogatják a rezsicsökkentést, “így joggal gondolhatjuk, hogy a rezsiárakat visszaemelnék”.

A 2002-2010 közötti ciklus legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok voltak, akiktől elvették például a 13. havi nyugdíjat, most pedig a baloldal megint “a nyugdíjak megadóztatásával kacérkodik” – jelentette ki Zsigó Róbert.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.