Fidesz: Oszkó a saját alkalmatlanságukat minősítette

A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter önkritikát gyakorolt, és saját alkalmatlanságukat is minősítette, amikor a 2000-es évek “összevissza rángatott” gazdaságpolitikájáról beszélt kedden.

 
Oszkó Péter, a Haza és Haladás Alapítvány felügyelőbizottsági elnöke a Progresszív Gazdaságpolitika Alapítvány budapesti konferenciáján egyebek mellett azt mondta, nem igaz az a megkülönböztetés, hogy az elmúlt 23 év során ortodox és unortodox gazdaságpolitika volt. Az ezredfordulóig ugyan elvégeztek egyfajta átalakítási munkát, de azt követően “összevissza rángatott” gazdaságpolitika volt, amit az elmúlt három évben “gyorsított felvételben láthattunk” – tette hozzá.

Puskás Imre, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke erre reagálva az MTI-nek azt mondta, Oszkó Péter önkritikát gyakorolt, amikor arról beszélt, hogy a 2000-es években “összevissza rángatott” gazdaságpolitika volt, ezzel ugyanis a Bajnai-kormány pénzügyminisztere saját alkalmatlanságukat is minősítette. Utóbbi egyébként a magyar gazdaság 2009-es 6,8 százalékos csökkenésével és a 4,6 százalékos államháztartási hiánnyal is leírható – jegyezte meg a kormánypárti képviselő.

Mint fogalmazott, Oszkó Péternek továbbra is fáj, hogy a jelenlegi kabinet a bankokat és a multinacionális cégeket adóztatja, holott ennek köszönhető, hogy a személyi jövedelemadó 16 százalékra csökkent, és hogy jelentős kedvezményeket tudnak biztosítani a gyermekes családoknak, valamint a munkahelyeket teremtő és megőrző vállalkozásoknak. Ezzel szemben ha Bajnai Gordon és Oszkó Péter lehetőséget kapna, megszüntetné a bankadót, a kieső bevétel helyett pedig újra bevezetné a többkulcsos adórendszert, aminek minden magyar vesztese lenne – hangsúlyozta Puskás Imre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.