MSZP: fejezzék be a “dőzsölést” a kormánypárti politikusok

Fejezzék be a költekezést, a “dőzsölést” a kormánypárti politikusok – hangoztatta Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

A szóvivő rámutatott: Magyarországon négymillió ember él ma a létminimum alatt, és egyre többen vesztik el a megélhetésüket a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt.

 

Eközben pedig a kormánypárthoz közeli Századvég olyan tanulmányra kapott megbízást, amely oldalanként 470 ezer forintba került, és Orbán Viktor miniszterelnöknek 13 millió forintért béreltek nemrégiben egy magánrepülőgépet, hogy odaérhessen Bukarestből Brüsszelbe, egy pártrendezvényről – tette hozzá.
 

Török Zsolt emlékeztetett: hetente zárnak be gyárakat Magyarországon, és sokan vesztik el az állásukat is, a gazdasági miniszter pedig nemrégiben összesen 770 milliárd forintos megszorítást jelentett be. Ezért is van szükség arra, hogy a “kormánypárti politikusok fejezzék be a dőzsölést” – hangsúlyozta.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.