New York Times: Kelet-Európa elszámol kommunista örökségével

Több közép- és kelet-európai országban úgy érzik, eljött az ideje, hogy végére járjanak a “befejezetlen ügynek”, a kommunista múlttal való elszámolásnak – írta keddi számában a The New York Times.

“Közép- és Kelet-Európában, úgy tűnik, véget ért a hallgatás konszenzusa, amely sohasem hallgattatta el teljesen a bírálatokat és a vitát, de tompította a rég várt elszámolásért kiáltó hangokat” – írta a lapban varsói keltezéssel Nicholas Kulish.

A múlttal való megbékélés évtizedek óta ott lebeg a posztkommunista Európa felett, de – mint azt a szerző hangsúlyozta – ma ennek szélesebb nemzetközi jelentősége van, mert az arab világban, ahol népfelkelések sokáig regnáló diktátorokat buktattak meg, s ugyanúgy felmerül az önkényuralmi rezsimekkel való egyéni együttműködés kényelmetlen kérdése.

“Az idő megkönnyíti és kevésbé félelmetessé teszi a múlttal való szembenézést, de nem teszi sürgetőbbé a megoldást” – írta Kulish.

A lap példaként hozta fel, hogy Lengyelországban egy bíróság januárban arra a megállapításra jutott, hogy az 1981-es szükségállapotot bevezető kommunista vezetők egy “bűnözői csoport tagjai voltak”, hogy Bulgária igyekszik megszabadulni azoktól a nagykövetektől, akik ügynökök voltak, hogy a macedón kormány kollaboránsokra vadászik és hogy az új magyar alkotmány lehetővé teszi a volt kommunisták elleni eljárást. Az Angela Merkel német kancellár által államfőnek jelölt Joachim Gauck lelkipásztor és keletnémet aktivista volt, aki állandó archívummá alakította a Stasi levéltárát.

A The New York Times felsorolta azokat az akadályokat is, amelyekbe az elszámoltatási törekvések ütköznek.

Lengyelországban például a bíróság csak két évi felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki Czeslaw Kiszczak tábornokra, aki 1981-ben belügyminiszter volt, Wojciech Jaruzelski tábornokot, az ország volt kommunista vezetőjét pedig tavaly az egészégi állapota miatt alkalmatlannak találták a tárgyalásra.

Bulgária újonnan megválasztott elnöke azt ígérte, megtisztítja a diplomáciai kart azoktól, akik együttműködtek a kommunista állambiztonsági apparátussal, még akkor is, ha – mint az nemrégiben kiderült – az ország 15 püspökéből 11 ügynök volt. A lap rámutatott, hogy Roszen Plevneliev terve a bíróságokon ellenállásba ütközött. Macedóniában az alkotmánybíróság ideiglenes leállíttatta a kormánynak azt a törekvését, hogy kiterjessze a volt ügynökök és kollaboránsok utáni kutatást.

Lettországban szombaton leszavazták azt a javaslatot, hogy az oroszt tegyék meg az ország második hivatalos nyelvének, ami rávilágított, hogy milyen nehéz ebben dűlőre jutni a szovjet örökséggel.

A minapi romániai tüntetések részvevői pedig Nicolae Ceasescu diktátorhoz hasonlították az egyre népszerűtlenebb és a bírálói szerint egyre inkább tekintélyelvű Traian Basescu elnököt. Albániában a tiranai nemzeti múzeumban hétfőn új termet adtak át, amelyet az Enver Hodzsa diktátor idején elkövetett törvénytelenségeknek szenteltek.

Kulish kitért arra is, hogy a múlt kérdéseinek az egy nemzedék múltán történt újbóli felszínre kerülése nem mentes a vitáktól, amelyeket szerinte gyakran “keményvonalas kormányok” ösztönöznek. Ezeket emiatt a számlák rendezésével és politikai opportunizmussal vádolják.

Németországban a belső elhárítás máig megfigyelés alatt tartja a Baloldal több tucat parlamenti képviselőjét, akik az egykori Német Szocialista Egységpárt tagjai voltak.

“Padlóra küldött, hogy ezt még 2012-ben is komolyan csinálják. Még mindig a hidegháborús kategóriákban gondolkodnak” – jelentette Gregor Gysi, a Baloldal vezetője.

“Amikor Magyarország új alkotmánya január 1-jén hatályba lépett, az kifejezetten elutasította a kommunista alkotmány érvényességét és ugyanakkor megnyitotta a kaput a jövőbeni jogi fellépés előtt” – írta a lap, amely idézte annak szövegét, amely szerint “tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista
diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését”.

A The New York Times idézte Rév Istvánt, a budapesti Nyílt Társadalom Archívum igazgatója, aki szerint a kommunista utódpárt 1994-ben túl hamar tért vissza a hatalomba, “mindössze négy évvel a változások után és nem érezték szükségét annak, hogy komolyan szembenézzenek a múlttal.”

“A legtöbb esetben ezek a forradalmak nem jelentették a rendszer teljes megdöntését, hanem a hatalom moderált átadását. A kommunista kormányzatok félreálltak, de feltételekkel” – írta Kulish.

A szerző emlékeztetett rá, hogy Lengyelországban, a Demokratikus Baloldali Szövetség 1993-as győzelmével még

Magyarországnál is előbb tértek vissza a hatalomba a posztkommunisták, tovább erősítve a lengyel társadalom szétszakítottságát “azok között, akik készek voltak mozdulni és azok között, akik nem tudtak”.

Európa nemcsak a politika és az igazságszolgáltatás terén fordult hirtelen a történtekhez, hanem a kultúra alkotásaiban is, amelyeknek célja mind “annak a múltnak lezárása, amely nem hagyja magát elfelejteni”.

A lengyel Antoni Krauze filmje, a Fekete csütörtök például azt tárta fel, hogy 1970-ben hogyan lőttek le több tucatnyi fegyvertelen és ártatlan embert a kormánycsapatok Gdyniában és több más tengermelléki városban. A lap szerint a 72 éves rendező négy évtizeden át készült az alkotás elkészítésre. Előbb a kommunista cenzorok, majd az apátia vették el a kedvét a rendezéstől, de a film tavaly óriási sikert aratott.

“Arra számítottam, hogy a kommunizmusnak is meglesz a Nürnbergje” – mondta Tadeusz Pluzanski, akinek az apját megkínozta a kommunista titkosrendőrség és akinek az apja sorstársairól Vadállatok címmel megjelent könyve bestseller lett Lengyelországban.

“Nem volt forradalom, csak átalakulási folyamat” – tette hozzá.

facebook:

0 Komment