Támogatta a parlament hétfőn az uniós fiskális paktumhoz való csatlakozást. A képviselők a határozathozatalok között egyebek mellett arról is döntöttek, hogy megszűnik a bizonytalan adójogi helyzet ...

A Román Labdarúgó Szövetséget azzal a szándékkal keresték meg, hogy a február 29-én esedékes Románia-Uruguay barátságos mérkőzésen lecseréljék Kassai Viktort egy bolgár bíróra – adta hírül a Gazeta Sporturilor című román ...

A nép ügyvédjének panaszkodtak vélt hátrányos megkülönböztetésük miatt a székelyföldi románok civil szervezetei. Lapértesülések szerint “leforrázottan” távoztak a ...

Március első hétvégéjén, hosszas várakozás után, végre hivatalosan is megnyílik a Városi Ifjúsági ...

Újabb tucatnyi konfirmált zenekar híre röppent fel a Sziget háza ...

A postai borítékok felbontásának optimális módját tanulmányozgatták egy brit földhivatal ...

Az elszámoltatási kormánybiztos arra szólítja fel az MSZP szóvivőjét, hogy jelenjen meg kedden a bíróságon, az ügyükben kitűzött tárgyaláson; Budai Gyula – mint azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felidézte – tavaly tett feljelentést Török Zsolt ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt a Pesti Központi Kerületi ...

Jócskán elmaradt a várakozásoktól Nicolas Cage Szellemlovas-folytatásának premier hétvégi bevétele Észak-Amerikában: a kasszasikerlista vezetését Denzel Washington Védhetetlen című akciófilmje vette ...

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi konzervatív német lap interjút közölt Nádas Péterrel a magyar író Párhuzamos történetek című regényének németországi megjelenése alkalmából, a Die Welt című konzervatív lap pedig a hétvégi számában könyvkritikát és budapesti riportot közölt a ...

Ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma nemhogy 47 ezer forint nem lenne megélhetésre, de ennek tizede sem – így reagált a Fidesz szóvivője arra, hogy Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnap közleményben szólította fel a miniszterelnököt: mondja meg, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból, vagy ...

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal – jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása ...

Egyedülálló lehetőségként közvetlen közelről, tizenkét méteres magasságban csodálhatják meg Gustav Klimt néhány kevéssé ismert falfestményét egy bécsi múzeum ...