Szerdára kell elkészíteniük az illetékes tárcáknak több, a devizahitelesek megsegítéséhez szükséges előterjesztést, közöttük a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, vagy a helyi önkormányzatok otthonvédelmi akciótervbe való bevonásáról szólót – derül ki a kormány kedden, a Magyar Közlönyben megjelent ...

A kutyák feltehetően velük születetten képesek olvasni az emberek gondolataiban – erre jutott egy amerikai ...

– Az elmúlt tizenegy esztendőben 41 200 kilométert, az egyenlítő hosszát is meghaladó távolságot gyalogolt Shira nevű, husky fajtájú kutyájával a torinói Gianluca Ratta, aki a pünkösdi hétvégét Szegeden töltötte. – Biológusként végeztem, és tíz esztendőt dolgoztam egy cégnél, de mindig is szerettem volna megismerni a világot saját szememmel és lábammal – mondta az MTI-Pressnek ...

Az ország 277 múzeumában és kiállítóhelyén összesen kétezer program várja a látogatókat az idei, kilencedik múzeumok éjszakáján, amelyet rendhagyó módon két napon, vidéken június 18-án, Budapesten június 24-én rendeznek ...

A magas koleszterinszintet csökkentő sztatinkészítmények folyamatos alkalmazása egy új vizsgálat tanúsága szerint csökkenti a kórházi kezelés gyakoriságát és ezáltal az egészségügyi ...

A napsütéses, meleg időnek köszönhetően több helyen is elkezdődött a kérészek rajzása a Tisza alsó ...

Schmitt Pál köztársasági elnök első ízben adta át hétfőn a Sándor-palotában az általa alapított, a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést a a kultúra, a sport, a művészet, a vallás, valamint az oktatás területén kiváló teljesítményt nyújtott ...

A jó időjárásnak köszönhetően napokon belül megkezdődik az idei dinnyeszezon, a termés kiváló minőségűnek ígérkezik – közölte a Magyar Dinnyeszövetség elnöke hétfőn az MTI ...

Újabb döntésekkel igyekezett életben tartani az esélyt a képviselő-testület a június 8-án tartott rendkívüli ülésén, hogy megnyerhesse a város a Templom tér funkcióbővítő ...

Remények szerint visszaszorulóban van Németországban a több hete tartó, súlyos ...

Az elmúlt évtizedek közmédia-történetét felidéző, számos technikatörténeti érdekességet összeggyűjtő Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum nyílik Budapesten, a Magyar Rádió Pollack Mihály téri székházában. Az egyedülálló gyűjtemény a Múzeumok éjszakáján, június 24-én nyitja meg kapuit a nagyközönség ...

A közigazgatásban nem üzletemberek munkájára van igény – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden megjelenő, új, Közszolgálat című havilapjának adott interjúban, amelynek szövegét a tárca hétfőn juttatta el az ...