(Budaörs, 2018.február 14. – Budaörsi Infó) 2018. február 23-án Bogáti László hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők a Leopold Mozart Zeneiskolában ...

A virtuális valuták jelentős kockázataira intették a befektetőket hétfői közös figyelmeztetésükben az Európai Unió pénzügyi ...

Csütörtök éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre, kizárólag az e-felvételin ...

Bocsánatot kellett kérnie az új Nyúl Péter-mesefilm alkotóinak, mivel viccelődtek egy szereplő allergiáján. A jelenet a közösségi médiában felháborodást váltott ki az allergiás gyerekek szüleiből és a film bojkottjára szólították fel a ...

Részben alkotmánysértőnek minősítette kedden a román alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag harmadik törvényét is, amely a bírák és ügyészek szakmai szervezetének, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) a működését ...

A virtuális valóság és a színpadi valóság ötvözésével kísérletezik a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Illegitim című stúdiószínpadi előadásában, melynek bemutatóját szombaton ...

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett – közölte a fővárosi főügyész kedden az ...

Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban, petefészekszövetben a legkorábbi fázistól egészen a teljes érésig brit és amerikai ...

Kétszeres életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Ahmad Khan Rahimit, a “kuktás robbantóként” elhíresült ...

(Budaörs, 2018. február 13. – Budaörsi Infó) Gyermekek részére tartottak baleset-megelőzési előadást a budaörsi ...

Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség – jelentette be a csarnok hétfői sajtóbejárásán az emberi erőforrások ...

A málenkij robot “emberi dimenziója” a legmegdöbbentőbb – mondta Stark Tamás történész egy hétfői tévéműsorban azokra a dokumentumokra utalva, amelyek alapján megírta “…akkor aszt mondták kicsi robot” című ...