Demszky Gábor: a szoborcsoport a gyávaság emlékműve

Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere szerint a Szabadság téren felállított emlékmű a gyávaság emlékműve, ahogy a berlini fal is az volt, amelyet szintén az éj leple alatt építettek fel a város közepén.

 

A civilek által szervezett, a német megszállás áldozatainak emlékműve elleni tiltakozáson hétfőn Demszky Gábor azt mondta, ez egy olyan kormány gyávaságának emlékműve is, amely fél szembenézni a történelemmel, különben azt is tudná, hogy “az éj leple alatt emelt építményeknek idővel mindig ugyanaz lesz a sorsuk”.

A volt szabad demokrata politikus elmondta: ha kerületi polgármester lenne, akkor a téren mondaná el a következő beszédét, de előtte elgondolkodna, hogy hova vezetett az emlékmű felállítását engedélyező határozaton lévő aláírása, és felülvizsgálná korábbi álláspontját. Rámutatna arra, hogyan ágyazott meg a kormányzati antiszemita propaganda a deportálásoknak, és tenné ezt abban a meggyőződésében, hogy szembe kell nézniük a magyaroknak a soában játszott szerepükkel.

Az emlékmű férfi alakjára utalva azt mondta, ha szoborba öntött Gábriel arkangyal lenne, azonnal rabruhát öltene és sárga csillagot tűzne fel, vagy munkaszolgálatossá változna. Ha német sas lenne, rávenné Angela Merkel német kancellárt, hogy biztassák a magyar politikai osztályt: szálljon magába a magyarság, és kezdődjön el a múlt bevallása.

Demszky Gábor hangsúlyozta: e “kőbe vésett otromba és giccses hazugság” sebeket tép fel. Ezért a szoborcsoportot rendszerhibaként és tévedésként kezelve el kell bontani és a városszéli szoborparkba kell küldeni.

A demonstráció végén a mintegy 150 résztvevő narancssárga papírrepülőt dobott a kettős kordonnal elkerített emlékműhöz.

A Szabadság téri emlékmű elemeit vasárnap reggelre emelték be a helyükre, emiatt civilek és ellenzéki politikusok is tiltakoztak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn közölte, hogy nem tartanak avatóünnepséget, amit azzal indokolt, hogy a kormány tiszteletben tartja az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, az emlékművet sérelmezők fájdalmát, “félreértéseit”.

nemet_megsz_emlekmunel_tiltak_2014jul21

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.