A Kolozs megyei szamosújvári (Gherla) börtön egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istrate ellen tett feljelentést emberiesség elleni bűntettek gyanújával a legfőbb ügyészségen kedden a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet ...

Jelentősen csökkent az IOR vatikáni bank nyeresége tavaly, a Szentszék kasszái pedig hiányt mutatnak – derült ki a vatikáni bank 2013-as mérlegének keddi ...

Árrögzítés és piacfelosztás miatt 2,79 milliárd forint bírságot szabott ki nyolc budapesti transzportbeton-gyártóra és a Magyar Betonszövetségre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), tájékoztatta a hivatal kedden az ...

A budaörsi nyomozók egy 23 éves férfit vettek őrizetbe. Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Tamás 23 éves biatorbágyi lakos ...

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerint marad a büntetőjogi szigor, és aki a jövőben harmadik alkalommal súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik – emelte ki az igazságügyi tárca keddi közleményében, reagálva az Alkotmánybíróság (Ab) aznapi ...

A Pedagógusok Demokratikus Szervezete nyílt levéllel fordul Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, amelyben többek között azt kérik, hogy egységesítsék a köznevelésben dolgozó pedagógusok kötelező óraszámát – mondta az Együtt-PM szövetséggel folytatott keddi megbeszélést követően Mendrey László, a PDSZ ...

(Budaörs, 2014. július 09. – Budaörsi Infó) Kevesen tudják ma már elképzelni az életet jogosítvány és autó nélkül. Munkavállaláskor is fontos tényező, hogy a jelentkező rendelkezik -e saját gépjárművel vagy jogosítvánnyal. Már helyben is letehető az egészségügyi vizsga – mondta el a Budaörsi Infónak Nagy Éva, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezetének 1. számú területi ...

Július 2-ától nem kötelező az AFP- (alfa-fetoprotein) vizsgálat, azt csak akkor végzik el, ha a kismamát kezelő szakember ezt kéri – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ...

Tényszerűség és tiltakozás is a reakciók között szerepelt a keddi tejdemonstrációval kapcsolatban, az esemény kapcsán született ...

A német válogatott kiütéses, 7-1-s győzelmet aratott a házigazda brazil csapat felett a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjében, ezzel elsőként került a vasárnapi ...

Nyomozást rendelt el a bicskei rendőrkapitányság az Együtt-PM alcsútdobozi polgármesterjelöltje földjének megrongálása miatt. Erről a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata tájékoztatta az MTI-t ...

Megkezdte az egyeztetést kedden az Európai Parlament frakcióival Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács jelöltje az Európai Bizottság élére. A luxemburgi politikus a szociáldemokrata, a különutas jobboldali, majd a liberális képviselőcsoporttal ...