A budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak emlékére készített emlékmű felállításáról cikkezett a Hospodárské Noviny című cseh és a Rzeczpospolita című lengyel ...

(Budaörs, 2014. július 21. – Budaörsi Infó) 2014. július 18-án a Városháza dísztermében véradásra várták a budaörsieket. A véradás sikeresen zárult, hisz 37-en vettek részt a csoportos „vérontáson”. Az esemény kiemelt meghívott vendége volt Marosi Károly, közismertebb nevén „Karcsi nővér”, akihez a félősebbek fordulhattak néhány nyugtató ...

Szúró-vágó fegyverrel meggyilkoltak egy állapotos magyar asszonyt és másfél, illetve ötéves kisfiát a múlt hét végén a párizsi régióban fekvő Perreux-sur-Marne-ban – állapította meg a boncolást végző szakértő a Centre Presse című francia napilap internetes oldalán közölt beszámoló szerint. A gyilkosság elkövetésével az asszony férjét gyanúsítják, akinek nyoma ...

A Nyezaviszimaja Gazeta orosz napilap hétfőn arról írt, hogy bár egyelőre nem tudni, ki a felelős a malajziai utasszállító repülőgép katasztrófájáért, a Nyugat sietősen Oroszországot vádolta ...

Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi ...

Országosan több mint ezer helyen vehetnek igénybe a diákok 5-50 százalékos kedvezményeket a megújult ...

A budaörsi rendőrök egy 23 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Norbert 23 éves sárbogárdi lakos ...

(Budaörs, 2014. július 21. – Budaörsi Infó) Budai Benjámin 21 éves, zongorista-zeneszerző. Amíg mások az internetet bújják, addig ő alkot, és koncerteket ad, saját szerzeményeivel örvendezteti meg a nagyérdeműt. 13 éve zongorázik, és három zenekarban is játszik, név szerint a Haragosi Groupban, Retrockban és a Jazz Projektben. Villamosmérnök hallgató, viszont ha végez a főiskolán, akkor ...

Hétfőre már nemcsak a hőség, hanem a várható heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai ...

Jelentős összeget, akár a felvett hitel 20 százalékát is meg lehet spórolni a megfelelő lakáshitel-ajánlat kiválasztásával – derül ki a Bankmonitor.hu friss ...

Az áprilisi csúcshoz képest az üzleti és fogyasztói várakozások is romlottak júliusban; azonban a GKI-Erste konjuktúraindex havi csökkenését túlnyomó részt az üzleti bizalmi index jelentős visszaesése eredményezte – derül ki GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett ...

Két orgonavirtuóz, az amerikai Rhoda Scott, valamint Varnus Xavér ad koncertet a Modern Art Orchestrával (MAO) közösen július 26-án a Budapest Kongresszusi Központban. A produkció aznap 15 és 19 órakor is látható ...