Megtévesztő tájékoztatás miatt bírságolta meg a Citroent a GVH

A Citroen Hungária Kft. a Citroen Autócsere Programját népszerűsítő hirdetéseiben, az elérhető kedvezmények feltételeivel kapcsolatban, megtévesztette a fogyasztókat és ezért a Gazdasági versenyhivatal (GVH) 40 millió forintra bírságolta – közölte a versenyhatóság hétfőn az MTI-vel.

 

A Citroen Hungária Kft. 2012. december 1. és 2013. november 5. között különböző kommunikációs eszközökön arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az Autócsere Program keretében kedvezményhez juthatnak. Az öreg gépkocsi leadásával, akár a meghirdetett legalacsonyabb áron és 4 éves kiterjesztett garanciával vásárolhatók egyes Citroen típusú gépjárművek.

A GVH megállapította, hogy a vállalkozás a hirdetéseiben nem minden esetben tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy a régi autójuk leadása mellett elengedhetetlenül szükséges az is, hogy az új gépkocsit a Citroen Autócsere Finanszírozás igénybevételével szerezzék meg. Csak ekkor illeti meg a vásárlót a legalacsonyabb ár és a kiterjesztett garancia.

Egyes kommunikációs eszközökön pedig a vásárlást jelölte meg a kedvezmények igénybevételének feltételeként a cég, miközben a valóságban csak lízing esetén voltak elérhetőek az ígért kedvezmények. Ha a fogyasztó – a régi gépkocsijának leadása mellett – készpénzzel kívánta az új gépkocsi árát kiegyenlíteni, akkor csak 300 ezer forinttal magasabb áron tudta a többlet garanciát megszerezni.

A GVH súlyosító körülménynek minősítette azt, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat – a hosszú ideig tartó kampánynak köszönhetően – a fogyasztók igen széles körét érte el.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.