Amerikai katonák támogatják Csádból a Boko Haram által elrabolt lányok kiszabadítását

Az Egyesült Államok mintegy 80 katonát vezényelt Csádba, hogy azok segítséget nyújtsanak a Boko Haram iszlamista szervezet által Nigériában elrabolt több mint 200 diáklány felkutatásában és kiszabadításában – közölte szerdán a kongresszushoz intézett levelében Barack Obama elnök.

 

Obama szerint az amerikai katonák támogatni fogják a kémrepülőgépek tevékenységét Nigéria északi része, valamint az azzal szomszédos területek felett. Az elnök levelében azt írta, hogy a kontingens addig marad majd Csádban, amíg szükség van támogatására az emberrablás megoldásában.

A Boko Haram áprilisban nemzetközi megrökönyödést keltett az iskolás lányok elrablásával. A szervezet vezetője azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A lányok a nigériai-kameruni-nigeri-csádi négyes határ közelében estek fogságba.

elrabolt_diaklanyok_nigeria_boko_haram_2014

A szervezet, amely egy iszlám állam létrehozásáért harcol, egyre kiterjedtebb terrorkampányt folytat Nigéria észak részén. Fegyyeres támadásaik következtében az elmúlt hetekben háromszázan, idén pedig már több mint kétezren haltak meg. Kedd este óta csaknem félszázan vesztették életüket a Boko Haram merényleteiben.

Nigéria már egy éve rendkívüli állapotot hirdetett az érintett területeken, amit a parlament kedden fél évvel meghosszabbított, de azzal a feltétellel, hogy Goodluck Jonathan elnök több forrást bocsát a hadsereg rendelkezésére és javítja a fegyveres erők tagjainak életkörülményeit.

elrabolt_diaklanyok_nigeria_2014

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.