Két súlyos történettel, a brit Mike Leigh-nek Mr. Turner címmel a világhírű angol festőről készített nagyszabású filmjével és az egyetlen afrikai művel, a mauritániai Abderrahmane Sissako Maliban játszódó Timbuktu című alkotásával csütörtökön kezdetét vette a hivatalos verseny a 67. cannes-i ...

Évről évre visszatérő vendégek Budaörsön, a Német Szövetségi Köztársaság hadseregének, a Bundeswehrnek kisebb egységei. A feladatra önként jelentkező alakulatok tagjai a budaörsi német katonai temetőben az elesettek sírjait gondozzák, ebben az évben május 20-29. ...

(Budaörs, 2014. május 16. – Budaörsi Infó) Május 16-án lesz a VIII. Budaörsi Kerékpáros Felvonulás Budaörsön. 18 órakor a Városházától indulnak a lelkes biciklisták. Bárki csatlakozhat a mozgalomhoz aki rendelkezik legalább két kerékkel és egy óra szabadidővel. A rendezvényen a  BULAKE (Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete) is részt vesz, és tandem biciklik segítségével ők is teljesítik a ...

A terror nem törheti meg az amerikaiakat és egységüket – hangoztatta beszédében Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban a Szeptember 11. Nemzeti Emlékmúzeum avatási ...

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentése szerint világszerte nőtt az emberek várható élettartama: a 2012-ben születettek átlagosan hat évvel tovább élnek, mint az 1990-ben ...

Másfél órás vitában csaptak össze csütörtök este az Európai Parlament brüsszeli épületében az európai pártcsaládok által az Európai Bizottság élére javasolt ...

Magyarországon és a környező gazdaságokban várhatóan a következő negyedévekben is tartható lesz a 3 százalék körüli éves összevetésű növekedési ütem – jósolták londoni pénzügyi elemzők a vártnál általában jobb idei első negyedévi térségi GDP-növekedési becslések csütörtöki ismertetése ...

Közös nyilatkozatot fogadtak el az euro-mediterrán környezetvédelmi és klímapolitikai miniszterek athéni találkozójukon, ebben megerősítették, hogy az éghajlatváltozásból adódó kihívások kezelése érdekében összefogásra van szükség – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az ...

Lemondott budapesti elnöki tisztségéről az MSZP-ben Molnár Zsolt. A szocialista politikus ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be csütörtökön, hozzátéve: a jövőben csak szakpolitikával akar ...