Teljesen megtelt a Szent Péter tér és a Vatikán környéke

A szentté avatási mise előtt egy órával, vasárnap délelőtt 9 órára teljesen megtelt a római Szent Péter tér és Rómának az ezt övező része.

 

A Szent Péter térre vezető kapukat fél hatkor nyitották meg. Hét órára megtelt a tér zarándokokkal, kilenc óra előtt már a Szent Péter tértől az Angyalvárig haladó sugárút is zsúfolásig megtelt emberekkel. A tömeg megtöltötte a Vatikán környező utcákat és a közeli Tevere folyó partját is.

Kilenc óra előtt lezárták a római metrónak a Szent Péter-bazilikához közeli állomását, hogy a tömeget a Colosseumnál és a Forum Romanumnál felállított kivetítők felé tereljék.

Mario Vallorosi, a római polgári védelem igazgatója újságíróknak elmondta, hogy eddig minden problémamentesen zajlott le. “Nagyon sokan vannak, de ezt vártuk” – fogalmazott. Hozzátette: összesen 36 ezer hatósági ember és önkéntes dolgozik Rómában.

A tömeget hajnaltól kezdve zsilipszerűen próbálták meg beengedni a térre. Sárga mellényes fiatal olasz önkéntesek egymást karon fogva alkottak élő kordont és az emberek élén lassan menetelve engedték előre a tömeget, amely ha hagyták, rohanni kezdett, hogy minél gyorsabban elfoglalja a kiválasztott helyeket.

A zarándokok rengetegében a világ számos nemzetének képviselőit és zászlóit látni. Róma utcáin hajnali négy órakor már lengyel áradatot lehetett tapasztalni lobogó Szolidaritás-zászlókkal.

A fiatalabbak közül sokan az éjszakát hálózsákban a Vatikán környéki utcákban töltötték. Eredetileg ezeket szombat estére teljesen ki akarták üríteni, de végül az olasz hatóságok hagyták, hogy aki már ott volt, ott éjszakázzon.

szentte_avatas_2014apr27_vatikan4

Az idősebbek kempingszékekkel érkeztek, és ahol maradt hely, például az utcasarkokon, oda telepedtek le. Több száz önkéntes olasz és külföldi pszichológus is érkezett, ők lelki segélyt nyújtanak a stressztől elcsigázott zarándokoknak, és annak is segítenek, aki pánikba esik. Nagyon sok a gyerekes és babakocsival érkezett család. Hajnaltól kilenc óráig 70 embert kellett ellátni a mentőknek.

A tömegben vizet osztanak, a szentté avatási mise szövegét, valamint XXIII. János és II. János Pál pápák szentképeit. A Szent Péter tér környéki kivetítőkön több nyelven adnak utasításokat és tanácsokat a tömegnek, hogy merre menjen, hol vannak az illemhelyek és az elsősegélypontok. A Szent Péter téren kilenc órától imával és olvasmányokkal készülnek a tíz órakor kezdődő szentmisére. A több mint 90 hivatalos delegáció tagjai is folyamatosan érkeznek. Tagjaikat Georg Ganswein, a Pápai Ház prefektusa fogadja. Elsőként Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke érkezett meg.

Hatvannégy országból több mint 2200 újságíró tudósítja az eseményt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.