Bostoni robbantás – CNN: a gyanúsítottak egyike amerikai állampolgár volt, a másik zöld kártyával rendelkezik

A bostoni robbantásos merénylet egyik gyanúsítottja, Tamerlan Carnajev amerikai állampolgár volt, a másik, Dzsohar Carnajev az Egyesült Államokban való állandó tartózkodásra és munkavállalásra jogosító zöld kártyával rendelkezik – közölte pénteken a CNN hírtelevízió.

 

 

A csecsen származású Carnajev fivérek 2003 óta élnek az Egyesült Államokban, ahová Kirgizisztánból, kirgiz útlevéllel, menedékkérőként vándoroltak be, az anyjukkal együtt – jelentette ki pénteken újságíróknak Ruszlan Carni, a két gyanúsított ugyancsak Amerikában élő nagybátyja. (A korábbi híradások szerint a gyanúsítottak Kazahsztánból érkeztek a tengerentúlra.)

Carni szerint az unokaöccsei szégyent hoztak a csecsenekre, és felszólította a szökésben lévő Dzsohar Carnajevet, hogy adja fel magát.

Timothy Alben, a massachusettsi rendőrség ezredese arra figyelmeztette a Bostonnal határos Cambridge lakosságát, hogy a délután folyamán “irányított robbantást” fognak végrehajtani Carnajevék lakóhelyének környékén. Ez kommentátorok szerint az jelenti, hogy a hatóságok további robbanóanyagokat találtak.

A fivérek, miután szerda éjjel a 7-eleven üzletlánc egységébe történt betörés után tűzharcot vívtak rendőrökkel, házi gyártmányú gránátokat dobtak rájuk. Az összecsapásban egy 26 éves rendőr, Sean Collier életét vesztette, egy másik pedig megsebesült.

Ismerősei szerint a 19 éves Dzsohar Carnajev a Massachusettsi Egyetem dartmouthi kirendeltségének tengerbiológia szakos diákja, aki partikon vett részt, és kábítószeres cigarettát is szívott. (Anzor Carnaev, a két gyanúsított apja az AP hírügynökségnek a dagesztáni Mahacskalából telefonon azt nyilatkozta, hogy az ifjabbik fiú orvostanhallgató.)

A darthmouthi egyetemi campust egyébként péntek reggel kiürítették és átkutatták a hatóságok.

Az ifjabbik gyanúsított az egyetemi tanulmányait megelőzően birkózott, és egy jó nevű cambridge-i középiskola diákjaként két évvel ezelőtt ösztöndíjat kapott. Viselkedésében ismerősei semmi gyanúsat nem észleltek. Pedig Dzsohar Carnajev iszlamista honlapokra és más, Csecsenföld függetlenségét követelő internetes oldalakra vezető linkeket tett közzé egy orosz nyelvű közösségi oldalon.

Richard DesLauriers, az FBI bostoni kirendeltségének vezetője szerint Dzsohar Carnajev volt az a személy, aki egy videofelvétel tanúsága szerint megfordított világos baseballsapkában csomagot helyezett el a bostoni maraton célegyenesében végrehajtott második bombarobbantás helyszínén. A feltételezett elkövető rajta van a kirabolt 7-eleven üzlet biztonsági kamerájának felvételein is.

A hatóságok szerint a menekülő gyanúsítottnál fegyver, robbanómellény vagy másfajta robbanóanyag is lehet. A Honda CRV típusú gépkocsit, amelyen az ifjabbik Carnajev egy ideig menekülésre használt, megtalálták a rendőrök.

Az idősebbik fivér, a rendőrök által lelőtt Tamerlan Canajev mérnöknek készült a Bostonban működő Bunker Hill-i Városi Főiskolán. Ökölvívó volt, és feltehetően muszlim hitéből kifolyólag nem ivott, és nem dohányzott. Internetes bejegyzései szerint problémái lehettek az amerikai társadalmi közeggel.

A nagybácsi, Ruszlan Carni “lúzereknek” nevezte a fivéreket, akik nem tudtak beilleszkedni az általa nagyra becsült amerikai társadalomba.

 

 

Helyi magyarok: üresek az utcák, az emberek házaikba bezárkózva várják a hajtóvadászat végét

Bostonban üresek az utcák, az emberek házaikba bezárkózva várják, hogy véget érjen a hétfői robbantás másik gyanúsítottja utáni hajtóvadászat. Az MTI-nek nyilatkozó helyi magyarok azt remélik, hogy hamarosan elfogják a tettest és Boston újra az a nyugodt és békés város lesz, mint korábban.

Kovalszki Anna Bostonban élő amerikai-magyar orvos a hétfői robbantásos merényletről azt mondta, hogy az mindenkit sokként ért. Boston egy szép és békés város, soha nem gondolták volna, hogy ilyesmi megtörténhet – tette hozzá.

Pénteken lezárták a belvárost. A buszok, villamosok, de még a taxik sem közlekedhetnek arra. A sürgős eseteket ellátók kivételével a kórházak klinikáit is bezárták. Az embereknek pedig azt mondták, maradjanak otthon.

“Szép az idő, jó lenne sétálni” – fogalmazott Kovalszki Anna, de hozzátette: nem mernek kimenni a házból. Folyamatosan nézik a híreket, de egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tarthat ez az állapot. Félelmetes a helyzet” – mondta.

Szabó Olivia családjával Boston külvárosi részén, Arlingtonban él. Arlington Cambridge mellett található, ahol péntek reggel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei a gyanúsított testvérpár lakhelyét kutatták át. Összehasonlításképp elmondta: olyan ez, mintha Budapesten egy szomszéd kerületben zajlanának az események.

Szabó Olivia a Bostoni Egyetemen, férje pedig azon a neves műszaki egyetemen, a Massachusetts Institute of Technologynál (MIT) dolgozik, ahol egy rendőr meggyilkolásával elkezdődött a kettős merénylettel gyanúsított két férfi üldözése.

Az éjjel mindketten SMS-t kaptak, hogy ne menjenek dolgozni, mert az egyetemeket lezárták. Ha most kinéznek az ablakon, “sehol senki”. Nem tudják, hogy meddig tarthat ez a félelmetes helyzet. Mint mondta, azt beszélik, hogy a gyanúsított nagyon veszélyes, fegyverek, robbanószerkezetek lehetnek nála.

Jelenleg igyekeznek az interneten követni az eseményeket, a TV-t nem kapcsolják be, mert nem akarják, hogy két kisgyermekük lássa, mi történik körülöttük. Szerencsére a héten tavaszi szünet volt, így a gyermekek nem voltak iskolában. Igyekeznek megtenni mindent, hogy gyermekeik a helyzetből ne érzékeljenek semmit, ne aggódjanak, biztonságban érezzék magukat – mondta Szabó Olívia.

Helyi idő szerint hétfő délután hárman meghaltak, több mint 180-an pedig megsebesültek, amikor két pokolgép robbant fel a bostoni maraton célegyenesénél. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette: terrorcselekmény történt.

A hétfői robbantással gyanúsított testvérpár szerda éjjel elrabolt egy Mercedes terepjárót, és a műszaki egyetemnél megpróbált kirabolni egy élelmiszerboltot. Ott tűzharcba keveredtek a riasztásra kiérkező rendőrséggel. Egy rendőr meghalt, egy másik rendőr súlyosan megsebesült.

A 26 éves Tamerlan Carnajev a tűzharcban megsebesült és robbanásból származó sérüléseket is szenvedett, amelyekbe később belehalt. Testvére, a 19 éves Dzsohar Carnajev után hajtóvadászat indult.

Dzsohar Carnajev, akinél a hatóságok szerint fegyver, robbanóöv vagy robbanómellény is lehet, valószínűleg egy 316 ES9-es rendszámú, szürke Honda CRV-t vezet, és lehet, hogy Massachusettsből Connecticut államba szökött át.

A hatóságok pénteken felszólították Boston és az elővárosok lakóit, hogy maradjanak otthon, és csak akkor nyissanak ajtót, ha meggyőződtek róla, hogy a hatóságok hivatalos képviselője akar beszélni velük. A nagyváros tömegközlekedését és a taxikat leállították, a légteret lezárták, az iskolák zárva vannak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.