Jövő hétfőig lehet jelentkezni az Erzsébet-program keretében meghirdetett kedvezményes árú Balaton-parti gyermektáborokra. Öt új pályázatot is kiírtak, ahol május 20-a ...

“Helen, agyonlőttem a férjem, most tüntetem el a koszt, gyere segíteni elásni!” – mondta telefonon a nővérének egy nő komor hangon, de csupán április elsejei tréfaként az Egyesült Államokban, ami miatt azután bilincs kattant a csuklóin, de már nem ...

Ritka fajokat is láthat a közönség a hüllők, madárpókok, díszhalak, növények és kisemlősök sereglete mellett április 14-én a TerraPlaza elnevezésű nemzetközi állat- és növénybörzén ...

Több ezer családon segít az Élelmiszerlavina program, amelynek keretében huszonhét önkormányzat és civil szervezet kapott ...

Várhatóan április közepén tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal plenáris ülése a hallgatói szerződések tervezett változásairól – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán az ...

Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró a Fecebook-oldalán írt búcsúlevelében jelentette be hogy befejezi itthoni művészi tevékenységét és más országban folytatja. “Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás.” Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója szívesen látná a zenészt a ...

A világon egyedülálló közlekedésbiztonsági fejlesztést hajtott végre a rendőrség – jelentette be Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője szerdai, a személyi sérüléssel járó balesetek földrajzi helyszínének geokódos meghatározását segítő rendszert bemutató ...

A rágás nem csupán az emésztésre, a fogazatra hat, hanem még az arcformát is tartósan megváltoztathatja, mindezen túl pedig jótékonyan hat a gondolkodásra – erősítette meg a tézist egy újabb, japán ...

Gyermekotthonban, hajléktalanszállón, idősotthonban és állatmenhelyen szervezi meg idén is KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozatát a Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HaKöSz) április 17. és 24. között, az akció keretében a hallgatók önkéntes munkájukkal segíthetik a nehéz helyzetben ...

A szerdára várható, helyenként erős hófúvás miatt lassabb haladásra és fennakadásokra kell készülni az utakon – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-hez eljuttatott ...

Magyarország a kormányváltás óta képes egyensúlyban tartani pénzügyeit, harmadik éve 3 százalék alatti az államháztartási hiány, tavaly pedig még a tervezettnél is alacsonyabb volt, és ezt megszorítások nélkül, a családok terheinek csökkentése mellett érte el az Orbán-kormány – közölte a Fidesz-frakció kedden, arra reagálva, hogy az MSZP szerint a kormány “irtózatos megszorítások” árán érte el ...

Bajnai Gordon szerint nincs közgazdasági magyarázat az Orbán-kormány 2010 óta folytatott gazdaságpolitikájára, amely miatt Magyarország mára felélte ...