Budaörsi Bolhapiac – a környezettudatos vásárlók Mekkája

(Budaörs – 2013. április 7., Budaörsi Infó) 2013. április 6-án szombaton 8-12 óra között az idei évben harmadik alkalommal került megrendezésre a 2009 óta rendszeresen jelentkező budaörsi Bolhapiac, melyet a Városi Ifjúsági Klub épületében (Budaörs, Károly király u. 3.) tartottak meg. Bartha Károlyné szervező lapunknak elmondta, hogy a Bolhapiac kapcsán felmerülő nehézségek egyelőre megoldódni látszanak, egy zöldséges üzlet udvarán kap majd helyet a rendezvény júniustól.

 

 

 

Rajtunk ezen a héten is győzedelmeskedett a kíváncsiság ”aranyláza”: a reggeli kávé lendületével meg is indultunk az Ifjúsági Klubban tartott Bolhapiacra.

A kapun belépve máris hangos zsivaj, a szokásosnál jóval nagyobb nyüzsgés fogadott bennünket. Sokan ugyanis gyerekekkel jöttek, és a fiatalságnak volt is lehetősége kincseket válogatni: az asztalokon és a környékükön hegyben álltak a játékok a kirakóstól a G. I. Joe-k és gumidinoszauruszok ármádiáján át a Nintendóig.  Nem unatkoztak a szülők sem: az anyukák a bontatlan csomagolású, mégis szinte ajándék áron kínált konyhai eszközök között válogattak, az apukák pedig a műszaki részleg (dísztárcsától a processzorig!) felett nyújtogatták a nyakukat.

Ezen a héten is tanultunk valamit: a kisgyermekes családok manapság a gyerkőcök játékbolt környékére vitelét egy lapon emlegetik egy svájcifrank-hitel aláírásával… Nos, a bolhapiac intézménye nekik is üdítő meglepetésekkel szolgál, mert egy családi villásreggeli vagy pár buszjegy árából a gyermekek minden vágya beteljesíthető.

Ha az otthonunkat kell felszerelni-szépíteni, akkor is jobban tesszük, ha a barkácsáruházakban olykor tapasztalható foghúzásszerű érzés helyett megvárjuk a szombatot. Fali lámpák, szerszámok, szerszámgépek, porszívó: mind jól működik, és a bolti ár tizedéért megkaphatjuk – így már nem is olyan aggasztó a gyári jótállás hiánya (és ránézésre nálunk sem fog két év alatt elromlani).

És akkor még nem esett szó az igazi kincsekről: gyermekkori kedvenc mesekönyv, régóta keresett film eredeti DVD-n, nagyapánk-kori benzines öngyújtó, festmények, asztali dísztárgyak… ilyesmit – csekély anyagi értékük miatt – a régiségboltokban sem talál az ember.

A mai, szokatlanul bőséges és praktikus kínálat új felismerést adott nekünk. Környezettudatosság, újrahasznosítás, „ne dobd ki, inkább javítsd meg”: ezek a divatos hívószavak – az eladók számára már felesleges tárgyakkal együtt – a bolhapiacon életre kelnek, és hűségesen szolgálják új gazdáikat és az ökoszisztémát.

(Budaörsi Infó, GyB)


facebook:

1 Komment

  1. […] március 30-án, Húsvét szombaton szervezte meg az első Lakótelepi Bolhapiacot. 2013. április 6-án szombaton 8-12 óra között került megrendezésre a 2009 óta rendszeresen jelentkező budaörsi Bolhapiac, melyet a Városi […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.