Magyarországról tárgyal március végén a német parlament külügyi bizottsága

Magyarországgal kapcsolatos határozati javaslatról tárgyalnak a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) külügyi bizottságában március 28-án.

 

A Bundestag honlapján megjelent dokumentumot jegyző ellenzéki szociáldemokraták (SPD) és Zöldek a magyarországi jogrend nemzetközi intézmények általi vizsgálatát irányozzák elő. A két párt korábban is tett hasonló kezdeményezést, előző javaslatukat a konzervatív-liberális koalíció a héten leszavazta a parlamentben.

A határozati javaslat szerint a Bundestagnak fel kellene szólítani a német kormányt, hogy “tegye végre világossá” a magyar kormány számára: a német kormány és a Bundestag “aggódik” a magyarországi “demokratikus viszonyok” miatt, valamint amiatt, hogy össze lehet-e egyeztetni az új alkotmány egyes részeit és egyes törvényeket az Európai Unió (EU) alapértékeivel, illetve az EU-ban érvényesülő alapvető jogokkal.

A javaslat szerint a német kormánynak “bátorítani” kellene a magyar miniszterelnököt arra, hogy készíttessen “átfogó és független” elemzést e tárgykörben az új magyar alkotmány egészéről és a kormány hivatalba lépése óta elfogadott valamennyi törvényről. Az SPD és Zöldek szerint az EU Alapjogi Ügynöksége és a Velencei Bizottság is alkalmas volna erre a vizsgálat elvégzésére.

A német kormánynak továbbá “biztatni” kellene az Európai Bizottságot arra, hogy “továbbra is nyíltan nevezze meg” az uniós jog, az alapvető értékek és alapvető jogok esetleges sérelmével járó lépéseket és lépjen fel ezek ellen.
(http://dipbt.bundestag.de/dip21/btd/17/090/1709032.pdf )

Az SPD és a Zöldek legutóbb a médiatörvénnyel összefüggésben tettek hasonló kezdeményezést. Előterjesztésükben egyebek között indítványozták: a német kormány “tegye világossá” a magyar kormány számára, hogy a médiatörvény nincs összhangban a közös európai értékekkel.
(http://dipbt.bundestag.de/dip21/btd/17/044/17044 29.pdf )

A Bundestag a héten megvitatta, majd a kormányoldal szavazataival elutasította a határozati javaslatot.
(http://dip21.bundestag.de/dip21/btp/17/17168.pdf )

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.