Rzeczpospolita: Tusk és Kaczynski hiányzott a március 15-i budapesti ünnepségeken

A Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap Plus-Minus című vasárnapi melléklete szerint a lengyel miniszterelnöknek és az ellenzék vezetőjének ott kellett volna lennie a március 15-i nemzeti ünnepen Budapesten.

 

Dominik Zdort kommentárja szerint “Magyarországnak most van különösen szüksége támogatásra, amikor közös európai ügyért, a strasbourgi-brüsszeli bürokratikus gépezettől való függetlenség megőrzéséért, a gazdasági élet alapelvei önálló alakításának jogáért küzd”.

Kiemelte: a brüsszeli “hecckampány” a legjobb példája annak, mit jelent az unió számára a demokrácia. Ha nem a megfelelő személy győz, azonnal megfenyítik. Még akkor is, ha – mint Magyarországon – olyan jogszabályokat fogadtat el, amelyek “a más uniós tagországokban létező törvények másolatai”. Ez azt bizonyítja – írta -, hogy valójában nem is jogszabályokról, hanem politikáról van szó.

A kohéziós források felfüggesztésének kilátásba helyezése után már nem támogatási nyilatkozatokra, hanem tettekre van szükség. Ezért a lap szerint Donald Tusknak és Jaroslaw Kaczynskinak – vagy más hivatalos lengyel képviselőnek – ott kellett volna állnia Orbán Viktor mellett a tribünön a március 15-i budapesti ünnepségeken.
http://www.rp.pl/artykul/847922-Bujam-w-oblokach-racji-stanu.html

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.