Nemzetközi Roma Nap – Budaörsi ünnepségsorozat (videók)

(Budaörs, 2021. április 8. – Budaörsi Infó) Ma van a Nemzetközi Roma Nap. Ebből az alkalomból a budaörsi Romano Glaszo együttes egyórás műsort adott elő a Jókai Mór Művelődési Központban 2021. április 7-én. Az Együttesről már többször olvashattak hírportálunkon, hiszen egy rendkívüli programsorozattal készültek az elmúlt hónapokban. 

 

 

A nagyvilágban élő cigányság nemzeti ünnepe április 8-a, amelyet Magyarországon is hosszú évek óta ünnepelnek a magyarországi cigányok, önkormányzatok, civil szervezetek és az állami intézmények. Az ötven évvel ezelőtt, 1971-ben, London közelében, Cselszfildben megrendezett I. Roma Világkongresszusról emlékeznek meg ezen a napon.

A kongresszus jelentős állomása volt a cigányság nemzetté válásának folyamatában, a cigány nemzettudat formálódásában. Ezen a napon született döntés a cigány nemzeti jelképek használatáról is. Április 8-át a IV. Roma Világkongresszuson, a lengyelországi SEROK-ban, 1990-ben kiáltották ki hivatalosan is cigány nemzeti ünneppé. E napot az Egyesült Nemzetek Szervezete a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította.

A Romano Glaszo Együttes tavaly szeptemberben kezdte a felkészülés a jubileumi ünnepségre. A Budaörsi Online-on is olvashattak róla, hogy egy extravagáns videóval készültek.

 

 

romanoklip2020b

 

 

Lakatos György a Budaörsi Infónak elmondta, hogy nagy munkában vannak, mert a 2021. évben a Budaörsi Tanoda, a Humanae Vocis Alapítvány és a Romano Glaszo együttes nagyszabású “kulturális-oktatási-művészeti” programot szeretne szervezni és megvalósítani egész Magyarország területén. A koronavírus-járvány miatt egyenlőre minden programot csak online tudnak megtartani, de nagyon bíznak benne, hogy hamarosan feloldják a korlátozásokat.

 

 

romanoklip2020

 

 

A Föld cigány népcsoportjai az 1970-es évek előtt soha nem tudták egységesen hallatni a hangjukat, ezért is jelentett fontos mérföldkövet nemzetközi szinten az első Roma Világkongresszus megszervezése.

Az eseményen, melyet az Egyházak Világtanácsa és India kormánya szervezett, kilenc ország, Csehszlovákia, Finnország, Norvégia, Finnország, Nagy-Britannia, Németország, Magyarország, Írország, Spanyolország és Jugoszlávia 23 képviselője vett részt, négy ország, USA, Kanada, Belgium, India pedig megfigyelőként vett részt a tanácskozáson.

A meghívottak itt jelentették ki, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd. Londonban fogadták el a roma zászlót, amelyet még 1933-ban a Romániai Romák Általános Szövetsége tervezett.

Továbbá elfogadták Zsárko Jovánovics 1949-es Gelem, Gelem lungone dromenca című dalát cigány himnuszként, valamint az „Opre Roma!” – jelmondatot, mely annyit tesz: „Fel, cigányok!” Szintén Londonban fogalmazódott meg egy állandó cigány nyelv szükségessége, ideiglenesen a lovári dialektust fogadták el hivatalosként, és itt fogadták el a cigány ábécét is.

 

A Romano Glaszo együttes Gelem, Gelem lungone dromenca című videóklipjében emlékezik meg erről az évfordulóról. A videóban teherautóval, lovaskocsival, repülővel, hajóval szelték át az országot. A klipben nagy hangsúlyt fektetettek arra, hogy bemutassák a cigány zászlót. A kliphez készítettek egy összegző videót is, amiben részletesen elmondják, hogy milyen programmal készültek a Nemzetközi Roma Nap alkalmából. 

 

 

 

A videót ide kattintva tudják megnézni. 

 

 

Lakatos Györgytől azt is megtudtuk, hogy a videóklipjük azért is különleges, mert hat különféle változat született meg belőle. Ezek a videók a mai napon kerülnek nyilvánosságra és elsőként a Budaörsi Infó olvasói láthatják. 

 

 

 

lakatosgyorgy2020

 

 

„Több különböző helyszínen forgattuk a videóklippünket és mindegyik helyszínből készítettünk egy-egy klipet. Rengeteg munkánk volt ebben a projektben és végtelenül büszke vagyok a gyerekekre, akiknek köszönhetően létrejöhetett ez a remek anyag.”

 

 

Mindenhol videó:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=_Xsge0p7zms&feature=youtu.be

 

 

Az erdőben videó:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=YcjWvHV1G-E&feature=youtu.be

 

 

Hajóval videó:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=hrv87CBE0Pw&feature=youtu.be

 

 

Lovaskocsival videó:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=_td1Ixrn6KI&feature=youtu.be

 

 

Repülővel videó:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=h57QOQP3c1g&feature=youtu.be

 

 

Teherautóval videó:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=I6Y3KBoxCQs&feature=youtu.be

 

 

A videóklip forgatás után sem állt meg az élet a Romano Glaszo együttes háza táján. Tovább folytatták a munkák és készültek a jubileumra. A nemzetközi cigány zászló elfogadásának évfordulója alkalmából zászló készítő versenyt hirdettek és maguk is készítettek egy hatalmas zászlót.

 

 

romano_zaszlo2

 

romano_zaszlo

 

romano_zaszlo3

 

 

A Budaörsi Népzene Tanoda vezetője Lakatos Sarolta a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a Tanoda diákjai is elkészítették a zászlót.

„Egy hatalmas fa lapot használtunk, aminek a közepébe egy igazi szekérkereket erősítettünk Edőcs Zoltán budaörsi fafaragó és asztalosmester segítségével. A munkálatok két napon keresztül tartottak. Több mint 15-en vettünk benne részt felváltva.

 

 

zaszlokeszites

 

 

A gyerekek számára ez egy hatalmas élmény volt, hisz nem csak kézműveskedhettek, de mindeközben tanultak a híres cigányokról is. Az elkészített zászló keretére felírták a híres cigányok neveit is.”

 

 

 

Ide kattintva tudják megnézni, hogy hogyan készült a zászló. 

 

 

Az 1971-es I. Roma Világkongresszus a felül kék, alul zöld színeket vette alapul, kiegészítve a vörös kerékkel, a nemzetközi cigányság zászlójának fogadta el. A zászló bár egyszerű vizuális elemekből áll, de szimbolikájában összetett, elemei egyszerre utalnak a folyamatos mozgásra és változásra, valamint az örök törvényszerűségekre. A kék sáv jelenti az eget, úgy fizikai, mint átvitt értelemben.

Utal a végtelenségre, szabadságra és a lehetőségekre, valamint túlvilági dolgokra, a mennyországra, Istenre. A zöld sáv a földet jelképezi, a növényeket, a legelőket és a természet zöldjét. A vörös kerék, vagy – ahogy szanszkrit kifejezéssel gyakran illetik, a csakra, többszörösen összetett szimbólum. Utal az őshaza, India zászlójára, ahol a csakra a „Törvény” szimbóluma.

De jelenti az utazást, a vándorló életmódot is. A kerék formájával és színével jelképezi a lemenő és felkelő napot, utalva ezzel az idő ciklikusságára, a folyamatos újjászületés lehetőségére. A vörös szín a vér színe is, amely önmagában is kettős jelkép. Egyfelől a testet életben tartó folyadék az élet jelképe, másrészt, mint kiontott vér, a történelem ártatlan áldozatait jelképezi.

 

 

romanoopre3

 

 

A Nemzetközi Roma Nap világszerte kulturális és társadalmi jelentőséggel bír, hiszen amellett, hogy nagyobb hangsúly kerül a cigányság által őrzött hagyományokra, a romák mindennapi életben betöltött szerepére is próbálja felhívni a figyelmet. A nemzetközi figyelem felkeltésében sokat segített, hogy II. János Pál pápa 2000-ben arra kérte követőit, hogy tiszteljék a romákat, 2003-ban pedig a dalai láma gyújtott gyertyát az ünnepen.

Lakatos György kiemelte, hogy nagyon fontos számukra a hagyományok örzése, és hogy megismertessék a fiatalokkal azokat a híres romákat, akik felhívták a figyelmet a népük sokszínűségére.

“A Világnap alkalmából kitaláltuk a minden napra egy roma programot is, aminek az a lényege, hogy egy hónapon keresztül minden nap egy híres romát mutatunk be. Ez a programunk akkor tud majd kiteljesedni, amikor véget érnek a korlátozások, mert egy interaktív kiállítással is készülünk. Amíg viszont ezt nem tudjuk megvalósítani, addig egy kis fotóvideóval készültünk.”

 

 

 

A videót ide kattintva tudják megnézni.

 

 

Híres cigányok, együttesek, művészek Magyarországról és a nagyvilágból (a teljesség igénye nélkül):

 

Yil Brinner – Oszkár díjas amerikai színész, a Száztagú Cigány Zenekar, Elvis Presley, amerikai énekes, színész, Farkas János labdarúgó, Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, a Gipsy Kings együttes, Al Pacino amerikai színész, Carlos Santa mexikói – amerikai gitáros, Zlatan Ibrahimovic szerb-svéd labdarúgó, Choli Darócz József író, költő, műfordító, Péli Tamás festőművész, Szentadrássy István Kossuth-díjas festőművész, Czinka Panna prímás, Bangó Margit énekesnő, Radics Gigi énekesnő, Molnár Ferenc Caramell énekes, Radics Béla gitáros, Charlie Chaplin amerikai színész, rendező, Dr. Orsós Zsuzsanna rákkutató, Andrea Pirlo olasz labdarúgó.

 

Verebes József labdarúgó edző vagy más néven a mágus, Pisont István 31-szeres válogatott labdarúgó, Oláh Gergő énekes, Nyári Oszkár színész, rendező, Jónás Judit színésznő, Bihari János a Rákóczi induló szerzője, Csemer Géza író, Django Reinherdt gitáros, Snétberger Ferenc gitárművész, Pablo Picasso spanyol festőművész, Bacsik Elek zenész, Kalkuttai Szent Teréz a szegényeket felkaroló apáca. Lakatos Menyhért író, Orsós János festő, író, költő a magányos zseni, Cziffra György világhírű zongoraművész, Szakcsi-Lakatos Béla zenész, László Mária az első roma értelmiségi nő, Rigó Jancsi zenész, Rácz Aladár zenész, zeneszerző, Balogh Béla néptáncművész, Esma Redzepova szerb énekesnő, Shaban Bajramonic szerb énekes, és hosszasan lehetne még sorolni.
Végül, de nem utolsó sorban Puczi Béla, aki társaival 1990-ben, Marosvásárhelyen megvédte a magyar lakosságot a lincselni készülő tömegektől, tőle származik a híres mondás: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!

 

 

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából 2021. április 8-án az együttes a Jókai Mór Művelődési Házban egy egy órás műsorral készült, amit az intézmény élőben közvetített.

 

 

 

 

romanojokaiban2104

 

romanojokaiban2104b

 

 

A videót ide kattitnva tudják megnézni. 

 

 

nemzetkozi_romanap2_2021apr8

 

 

 

A nap folyamán még különböző programokkal készül a budaörsi csapat 

 

Programok:

16.30 órakor: a Budaörsi Népzene Tanoda által elkészített nemzetközi cigány zászló avatóünnepsége, közreműködik a Romano Glaszo együttes.

16.45 órakor: országos pályázat meghirdetése: Ki tudja a legjobban és a legszebben feldolgozni és előadni a nemzetközi cigány himnuszt?

17.00 – 18.00 óráig: „Ki tud többet a cigányokról? – online vetélkedő a Romano Glaszo és a Dikhtv Facebook oldalán.

18.00 – 19.00 óráig: a Romano Glaszo együttes élő online népzenei előadása, szintén a Romano Glaszo és a Dikhtv Facebook oldalán.

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 


 

Korábbi cikkek a témával kapcsolatban:

A budaörsi Romano Glaszo együttes programjai a Nemzetközi Roma Nap alkalmából

Készítsd el a nemzetközi roma/cigány zászlót! – Pályázat iskolás gyerekek részére

 

Gelem, gelem… – Hová megy a budaörsi Romano Glaszo együttes?

Elkészült a budaörsi Romano Glaszo együttes Gelem, Gelem… című videóklipje

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.