Készítsd el a nemzetközi roma/cigány zászlót! – Pályázat iskolás gyerekek részére

(Budaörs, 2021. március 18. – Budaörsi Infó) 1971. április 8-án, azaz 50 évvel ezelőtt fogadták el a London melletti Chelsfieldben, az I. Roma Világkongresszuson a világon élő összes roma/cigány nemzetközi himnuszát, a Gelem, gelem lungone dromenca… – Mentem, mentem hosszú úton…” kezdetű dalt, valamint a nemzetközi cigány zászlót, és a cigányok jelszavát, amely így szól: Opre roma!, azaz: Fel Cigányok!

 

 

Az évforduló alkalmából a Budaörsi Népzene Tanoda versenyt hirdetett (még 2021. januárjában) budaörsi iskolás gyerekek számára „Készítsd el a nemzetközi roma/cigány zászlót!” címmel. A programban azok a diákok vehetnek részt, akik még általános iskolába járnak (cigányok és nem cigányok).

A pályamunkákat a romanoglaso@gmail.com e-mail címre várják március 30-ig. 

A Budaörsi Népzene Tanoda vezetője Lakatos Sarolta a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a Tanoda diákjai is elkészítették a zászlót.

„Egy hatalmas fa lapot használtunk, aminek a közepébe egy igazi szekérkereket erősítettünk Edőcs Zoltán budaörsi fafaragó és asztalosmester segítségével. A munkálatok két napon keresztül tartottak. Több mint 15-en vettünk benne részt felváltva.

A gyerekek számára ez egy hatalmas élmény volt, hisz nem csak kézműveskedhettek, de mindeközben tanultak a híres cigányokról is. Az elkészített zászló keretére felírták a híres cigányok neveit is.

 

 

romano_zaszlo

 

Az elkészült alkotás a Budaörsi Tanoda épületének külső falára lesz majd felfúrva. Bízunk benne, hogy sokaknak kedvet csinálunk egy kis rajzolásra. Megkötés nincs, bármilyen eszközt lehet használni a megvalósításra. A legjobb és legkreatívabb pályamunkákat természetesen jutalmazni fogjuk.”

 

Az így elkészített zászlót egy másik, a Civil Tanács Egyesület által kiírt, országos pályázatra is elküldi a Budaörsi Népzene Tanoda, ennek a kiírás is az I. Roma Világkongresszus témájával foglalkozik.

 

 

romano_zaszlo3

 

Sok sikert kívánunk a pályázóknak!

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.