Korrupció gyanúja miatt nyomoznak egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt.

 

 

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben azt írta, hogy a műszaki vizsgaállomáson meghatalmazottként rendszeresen eljáró “polgári személyek” jogosulatlan anyagi előnyt biztosítottak a műszaki vizsgabiztosként dolgozó kormánytisztviselőknek, az összeg gépjárművenként ötezer forint volt.

A vesztegetési pénz átvételekor tetten ért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő, a kutatások során több millió forintot, két személyautót foglalt le a hatóság, amely három bankszámlát és egy ingatlant is zárolt.

Az ügyészség elrendelte a műszaki vizsgaállomás valamennyi vizsgabiztosának és a korrupciós pénzt biztosító személyeknek az őrizetét, őket gyanúsítottként hallgatta ki.

A nyomozó ügyészség három ember esetében indítványozta a letartóztatás elrendelését – olvasható a közleményben. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.