Ma kezdődik a Budaörs Fesztivál

(Budaörs, 2019. május 1. – Budaörsi Infó) Idén május 1-5. között ismét Budaörs lesz a kultúra fővárosa: rengeteg programot kínál a Budaörs Fesztivál: 7 kiállítás, 21 zenei program, kerekasztal beszélgetés, színházi nyílt próba, nyitott műhely, filmvetítések, utcabuli várja a látogatókat.

 

 

22. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb ingyenes kulturális seregszemléjét Budaörsön.

1 város, 5 nap, 8 helyszín, 35 program, 410 fellépő – a tavaszi Budaörs Fesztivál minden korosztályt és stílust kielégítő műsorkínálattal várja vendégeit – nem kötelezi el magát egyetlen zenei műfaj mellett sem.

A választék és a kínálat rendkívül széles és sokszínű: a jazztől az alternatív rockon és indie folkon át a komoly zenéig, a fém szobor kiállítástól a fotókiállításig, a színházi nyílt próbától a képzőművészeti nyitott műhelyig, a gyerek programokig minden megtalálható.

Muzsikáló terek címmel akusztikus koncerteket hallgathatunk ismét Budaörs egyik legszebb terén, a Kálvária téren, ahol igazi fesztivál hangulat várja a közönséget: itt lesz a ToSoDa Projekt, a Bajdázó, és az elmaradhatatlan Kodachrome duo.

A szombati szabadtéri nap meghívott előadói többek között: Lovászi Edina, a Soulwave, a skeemers, az aurevoir, az Anna & the Barbies és a Hiperkarma.

A PostART kulturális színtér ad otthont Beck Zoli szerzői estjének, a Fran Palermo, a Goodbye Darjeeling, a Csaknekedkislány, az ék, a Sárik Péter Trió koncertjének, az Ivan & the Parazol akusztikus koncertjének, Pion István és az Unicornis slam poetry estjének, és egy izgalmas kerekasztal beszélgetésnek a mai kor kulturális igényeiről.

Új színfolt a fesztivál palettáján a Malter Vándor Filmfesztivál jelenléte. Mi is velük valljuk: “A magyar mozi menő!”

A Városi Ifjúsági Klubban több kortárs alkotó rövidfilmjét vetítik 2 alkalommal. Vetítések után az alkotókkal találkozhat a közönség.

A képzőművészek jelenléte teszi teljessé a kulturális kínálatunkat: 7 kiállítás nyílik a fesztivál ideje alatt különböző közösségi helyszíneken!

A fesztivál zárásaként a VIVART Budaörsi Sinfonietta előadásában hangzik el Bizet Scsedrin: Carmen-szvit és Ravel: Bolero Török Géza Liszt-díjas karmester vezényletével.

 

 

budaorsfesztival189szombat (1)

 

Programok:

 

2019. május 1. szerda

PostART kulturális színtér (Clementis L. utca és Ébner Gy. köz sarok)

19.00 Beck Zoltán (30Y) szerzői estje
20.30 Fran Palermo

 

2019. május 2. csütörtök

Városháza (Szabadság út 134.)

18.00 M. Péter János festőművész kiállítás megnyitója – aula A kiállítást megnyitja: Szeged-Szabó Béla író
Közreműködik: Péter János – fuvola (Firkin)

18.30 Fesztivál megnyitó – beszédet mond Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere – díszterem

18.45 Firkin akusztik koncert – díszterem
Közreműködik: Szalóki Ági, Göttinger Pál és a Csicsergők gyerekkórus

 

Városi Ifjúsági Klub (Károly király út 3.)

19.00 Malter Vándor Filmfesztivál Amatőr független filmtől, a profi, stúdióban készült alkotásokig a Malter Filmfesztivál helyet biztosít azoknak a finom, harsány és szikrázó árnyalatoknak is, amelyeket nem lehet mindenhol megtalálni. Szélesen merít, mert így akadnak fel a hálón igazi gyöngyszemek.

I. Blokk – támogatói díjas filmek (74 perc)

Gyimesi Anna – Negyven év/Forty years – 16 perc
Bernáth Szilárd – Fizetős nap / Pay day – 22 perc
Baranyi Benő – Bújócska / Hide and seek – 15 perc
Schwechtje Mihály – Ready Or Not / Aki bújt, aki nem – 11 perc
Wunder Judit – Kötelék 10 perc

II. blokk fődijas filmek (69 perc)

Dombrovszky Linda – Kockaember/Cube man – 19 perc
Csihar Arion – Friss Hús – 27 perc
Kis Hajni – Last Call – 23 perc

 

PostART kulturális színtér (Clementis L. u. és Ébner György köz sarok)

19.30 Goodbye Darjeeling
20.30 Pion & The Unicorns
21.30 Hommage du acoustique á Parazol
(Ivan & the Parazol akusztik koncert)

 

Tűzoltó Szertár Kávézó (Templom tér 1.)

20.00 Oti Voice & Bass

 

2019. május 3. péntek

Zichy Major (Clementis László utca 22.)

18.00 Tavaszi tárlat – Áramlat
A BUM művészeinek és vendégeinek közös kiállítása

 

Kálvária tér

18.00-20.30 Muzsikáló terek
Játszik: a Bajdázó, Kodachrome, és ToSoDa Projekt
Szabadtéri kiállítás, Borkas fröccsbusz – a Monostor Borház borai

 

 

0_budaorsfesztivalpentek (14)

 

Városi Ifjúsági Klub (Károly király út 3.)

19.00 Malter Vándor Filmfesztivál
vetítés után találkozás az alkotókkal

I. Blokk – támogatói díjas filmek (74 perc)

Gyimesi Anna – Negyven év/Forty years – 16 perc
Bernáth Szilárd – Fizetős nap / Pay day – 22 perc
Baranyi Benő – Bújócska / Hide and seek – 15 perc
Schwechtje Mihály – Ready Or Not / Aki bújt, aki nem – 11 perc
Wunder Judit – Kötelék 10 perc

II. blokk fődijas filmek (69 perc)

Dombrovszky Linda – Kockaember/Cube man – 19 perc
Csihar Arion – Friss Hús – 27 perc
Kis Hajni – Last Call – 23 perc

 

Evangélikus templom (Szabadság út 75.)

18.30 Csak könnyedén – kórus muzsika másképpen
a Pro Musica kórus koncertje

 

 

0_budaorsfesztivalpentek (18)

 

A Garázs Galéria, Köztér18 Közösségi Alkotótér (Köz tér 18.)

19.00 IKI – Szabó Eszter Ágnes képzőművész kiállítás megnyitója
A kiállítást megnyitja: Lublóy Zoltán kerámiaművész
Köszöntőt mond: Vágó Csaba kabinetvezető

 

PostART kulturális színtér (Clementis l. u. és Ébner Gy. köz sarok)

11.00 Vacsora 5 személyre – nyílt próba – rendező: Böröndi Bence (a Budaörsi Latinovits Színház )

17.00 A mai kulturális igények – kerekasztal beszélgetés
A beszélgetés résztvevői: Sárik Péter jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár, Bernáth Szilárd filmrendező, Tótth Benedek író, Czeglédi Szabolcs zenész, a Bánkitó fesztivál program szervezője, manager, Győrfi András képzőművész, Dóri Éva közművelődési szakember, Berzsenyi Bellaagh Ádám színházigazgató, rendező
Moderátor: Horváth-Töreki Gergely

19.30 Sárik Péter Trió feat. Falusi Mariann Jazzkívánságműsor magyarul

21.00 Csaknekedkislány

22.30 ék

 

2019. május 4. szombat

Helyszín: Szabadság út lezárt szakasza
Nagyszínpad (Károly király úti körforgalom)

10.00 Krajcáros történet – a Babtársulat óriás bábos, zenés előadása

11.00 Lovászi Edina – családi koncert

12.00 Bretzfeld testvérvárosi műsor: Bretzfeldi Fúvószenekar és Tangóharmónika Együtt

14.00 – 16.00 hangbeállás

16.00 Soulwave

17.15 skeemers

18.30 aurevoir

20.30 Anna and the Barbies

22.30 Hiperkarma

 

„Kultutca”: Színházak utcája, Vurstli utca utcazene, Ládafia Bábszínház, BÁBaKALÁCS Bábszínház, Paprika Jancsi Csúzlizdája, Felhővadászat, Kádár Ferkó Fotószínháza, Molyolda – régi idők játékai, Vitéz László Bábautomata, Egérparádé, Babtársulat

• Színház két keréken – a Fillary Team közreműködésével

• kézműves bemutatók, olvasó sarok, ínyencségek

• vesszőkosaras körhinta, népi játékok, komédiások

 

 

budaorsfesztival189szombat (13)

 

PostART kulturális színtér

18.00 Fénypecázás – Bach Máté fotográfus kiállítás megnyitója. A kiállítást megnyitja Závory Andrea
Közreműködik: Uknow du

 

2019. május 5. vasárnap

10.30-15.00 Post(OPEN)ART – Ecseteljünk közösen!

Művészek, akiket nézhetünk munka közben:
Győrfi András festőművész, Debreczeny Zoltán festőművész,
P. Kovács Péter fémszobrász, Korbely István képzőművész, Szőke Péter Jakab festőművész

 

Budaörsi Tanoda udvara (Templom tér 15.)

14.00- 20.00 Folk-udvar fotókiállítás, koncertek, gasztronómiai ételkóstoló, hangszer bemutató, népviseletek bemutatója, folk kocsma
Közremúködik a Roman Glaszo, Budaörsi Népzene Tanoda, Fricska együttes, Farkas Zsolt és a Khamoro együttes, Karaván Familía, Mata András

 

Sportcsarnok (Budaörs, Hársfa u. 6.)

18.30 Zárókoncert: Bizet-Scsedrin: Carmen-szvit és Ravel: Bolero
– VIVART Budaörsi Sinfonietta
Vezényel: Török Géza Liszt-díjas és Hauser József-emlékdíjas karmester

 

A fesztivál összes programja ingyenesen látogatható!

A műsorváltozás jogát fenntartják!

További információ: www.budaorsfesztival.hu

 

A Budaörs Fesztivál kiemelt támogatója Budaörs Város Önkormányzata!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.