Budaörs alteregói – A luxemburgi Esch-sur-Alzette

(Budaörs, 2018. október 8. – Budaörsi Infó) Mint ahogy korábbi beharangozó cikkünkben is olvashatták a Budaörsi Infó szerkesztősége ezúttal azt a kérdést járta körül, hogy léteznek-e más „Budaörsök” is Európában? Olyan települések, amelyek szinte azonos paraméterekkel rendelkeznek és így egyfajta alteregói városunknak. Nézzék meg cikk-sorozatunkban kutatásaink eredményeit hírportálunkon. Elsőként a holland Oldenzaal várost mutattuk be olvasóinknak. Most a luxemburgi Esch-sur-Alzette kerül sorra.

 

 

Budaörs négy testvérvárossal büszkélkedik, ezek pedig a német Bretzfeld (1989), a görög Pirgosz és a felvidéki Kisújfalu (mindkettő 1997), illetve a délvidéki Magyarkanizsa (1999).

A testvérvárosi kapcsolatok hagyományosan kulturális célból köttetnek, de a partnerviszonyban gazdasági együttműködés is kialakulhat. A kapcsolat létrejöttében nem játszik szerepet bármilyen fajta hasonlóság vagy közös esemény, a városvezetők építőjellegű szándéka a fő meghatározó.

Budaörs és Bretzfeld esete különleges, hiszen tartalmaz történelmi kapcsot: a II. világháború utáni években lezajlott német kitelepítéskor a budaörsi németek nagy része Bretzfeld környékén lelt új hazára.

A testvérváros a legritkább esetben „ikerváros”, hiszen például a Baden-Würtenberg tartományban található Bretzfeld lakossága alig a fele Budaörsinek, más aspektusokról ne is beszéljünk.

Érdemes feltenni a kérdést, hogy bizonyos települési szempontok szerint létezik-e egy „másik Budaörs” valahol Európában, szinte azonos paraméterekkel?

Ha igen, jó eséllyel hasonló viselkedésű lakossággal és városvezetéssel kell szembesülni, hiszen a hosszú kort megélt világhírű kulturális antropológus, Claude Lévi-Strauss a tárgyi környezet és az ember viszonyában összefüggést talált, ez a strukturalizmus egyik lényege. Ha van ilyen város-alteregója Budaörsnek, érdemes lehet alaposan megvizsgálni, mert a hasonló helyzetek hasonló problémákat szülnek, és így akár tanulni is lehet egymástól.

Hosszas kutatómunka eredményeként Európában három alteregó várost is találtunk.

 

budaors_alteregoi_cimlap

 

Budaörs alteregó városai a kontinensünkön: a holland Oldenzaal, a luxemburgi Esch-sur-Alzette és a portugál Valongo.

Népességüket, területüket és népsűrűségüket nézve is hasonlóságokat véltünk felfedezni, ráadásul – különös módon – címereik, és némelynek politikai berendezkedése között is. A gazdaság fellendítésére és a költségek csökkentésére a különböző városoknak különböző megoldásaik vannak, amelyeket érdemes tanulmányozni.

 

 

Másodiknak a luxemburgi Esch-sur-Alzette kerül ismertetésre.

 

 

1_Budaors_Esch_coat_of_arms_cimerek

 

Budaörs és Esch-sur-Alzette címere

 

 

 

Adatok(2017) Budaörs (HUN) Esch-sur-Alzette (L)
Népesség (fő): 29.700 33.939
Terület (km²): 23.6 14.35
Népsűrűség (fő/ km²): 1203 2400

 

 

Infrastruktúra

Esch-sur-Alzette Luxemburgban, az egyik legkisebb európai országban található, méghozzá a francia határon, azonos nevű kanton fővárosaként. A luxemburgi nagyhercegség a főváros után második legnépesebb városa a fémgyártásért volt sokáig felelős, ami napjainkban is meghatározza a város történetét és képét.

Ahogy Budaörstől nem messze kezdődik az M0-ás, úgy Esch-sur-Alzette is indít egy autópályát, az A4-est. A várost észak-déli irányban kettészelő 4-es főút követi a város központi szerkezetét, amely a fémkohászati művek hatalmas ipari területe és az azt kiszolgáló két vasúti pályaudvar szab meg.

Vízfelszíne nem sok van, az Alzette patakocska szinte teljesen be van építve, a szomszédos dombok mérete és szépsége eltörpül a budaörsi Törökugrató vagy a Kőhegyhez képest.

 

 

Budaors_domborzati

Budaörs a magasból

 

 

3_Esch_muholdkep

Esch-sur-Alzette a magasból

 

 

Ipar

Luxemburgot az előző század ’70-es éveiben történt olajárrobbanásig a nehézipar dominanciája jellemezte, a nagy mennyiségben kitermelt vasérc miatt a bányászat és a kohászat volt a legfontosabb ipari szektor.

Esch-sur-Alzette városa a fémgyártás gyermeke, még ha van is a XIV. századig visszanyúló településre utaló nyoma. 1912-ben épül fel a Belval nevezetű hatalmas acélgyár és a hozzá csatlakozó vasúti pályaudvarok. A gyár a déli részen van, ezért maga a köré gyorsan kiépülő lakóövezet csak észak felé terjeszkedhetett.

Luxemburg első tudatosan tervezett településének munkálatait Hermann Joseph Stübben készítette el 1924-ben, közel 80 éves korára. Az ún. Stübben-tervben 36 ezer főre volt kalkulálva a lakosság. A város mesterséges és fiatal volta miatt a legfontosabb intézmény mindig is a városfejlesztési osztály volt.

 

 

Oktatás

Ugyan a város nem rendelkezik se vásárlói központtal se reptérrel, mint Budaörs vagy a már ismertetett holland Oldenzaal, de van egyeteme, méghozzá az ország egyetlenje. A Luxemburgi Egyetem a Belval területén található, 2003-ban alapították, jelenleg három karral működik, egyedül orvosképzést nincs, hallgatói száma közel 6000. A városban ezen kívül hat középiskola található (több belőle magániskola).

 

5_Esch_Logo

A város hivatalos logója. A mottó: „Én városom, én utam”

 

 

Kultúra

Ahogy Budaörs esetében, az ottani színház is önkormányzati fenntartású. Az 1962-ben alapított Caisse d’Esch Színház jelenlegi igazgatója 2018. márciusától Carole Lorang. Az ország nyelvi kultúrája miatt többnyelvű előadásokat is tartanak, ami a színjáték mellett táncműsorokat, opera és operett előadásokat és koncerteket is takar. A nagyszínpadának 517 ülőhelye van, a kistermének, ahol irodalmi, költői esteket, kávézó-színházakat és jazz koncerteket adnak elő, 100 fős. A színház épületének második emeletén művészeti galéria található változatos anyagokkal. Budaörsi szemmel úgy is mondhatnánk, hogy ott a színházban van a művelődési központ, a színház és a mi városházunkra jellemző galéria-jelleg is.

 

 

Látnivalók

Az ország leghosszabb sétálóutcája itt található, a Rue de l’Alzette.

 

2_Rue_de_l_Alzette

A Rue de l’Alzette és a sajátosan értelmezett művészi elemei (fotó: a város honlapja).

 

A Belval épületkomplexumban látogatható az ország utolsó két nagykemencéje, habár a gyár 1997-ben végleg leállt a régi módszerű termeléssel. A gyár 1912-ben épült, Emil és Adolf Kirdorf mérnöktestvérek építették. Az egykori acélkohó ipari műemlékké nemesült, a tornyok tetejéről szép kilátás nyílik a városra és a tájra. A gyár telekmérete 120 négyzetméter, amit a városvezetés folyamatosan alakít át kulturális helyszínekké. Az egyetem is ide épült.

Fénykorában a gyár 7000 munkahelyet nyújtott a helyieknek, legmagasabb éves termelése 1.782.000 tonna acél és 1.513.000 tonna vas volt (1973-ban). Összevetésképpen: Magyarországon a Dunai Vasmű (Dunaújváros) évi 450.000 tonna acél előállítására épült 1950-ben.

A Belval rekultiválási programok része 2001 óta.

Esch-sur-Alzette városháza a Hotel de Ville épületében székel, amely 2008-ban lett felújítva. Az előtte felszabadult tér (a parkoló a föld alá települt) rendezvények színtere (zenei fesztivál, bolhapiac, nemzeti ünnepségek, stb.).

 

4_hotelville2

 

A Nemzeti Ellenállás Múzeuma az 1940-es náci megszállás emlékeivel kapcsolatos állandó kiállítással büszkélkedik. Nagy hangsúlyt fektet a náci bűnök és az üldöztetés bemutatására.

 

 

Politika

Luxemburgban hat éves az önkormányzati választási ciklus, így a városvezetés jelenleg a 2017–2023-ig tartó időszak meghatározó prominensei.

18 főből áll az önkormányzati tanács, amely 5 parlamenti párttagból és egy független képviselőből áll. A többséget a kereszténydemokrata CSV (Keresztény Szocialista Néppárt), a Déi Gréng (A Zöld) zöldpárt és a DP (Demokrata Párt) konzervatív-liberális párt adja.

Az ellenzéket a szociáldemokrata LSAP (Luxemburgi Szocialista Munkás Párt) a szociáldemokrata Déi Lenk (A Bal) és a független képviselő adja.

Esch-sur-Alzette polgármestere 2017 óta a CSV színeit képviselő Georges Mischo.

 

6_LG_Georges_Mischo_Bourgmestre_Esch

A polgármester, Georges Mischo (fotó: Letzebuerger Gemengen)

 

 

Érdekességek

Luxemburgi specialitás, hogy vallási esküvőt csak a polgári egybekelés után lehet tartani, és a nő nem változtathatja meg utána a nevét.

Kutyaadó itt is van a városban (évi díja 50 euró/kutya), és szintén be kell jelenteni az önkormányzatnak a vételt és a kimúlást. A chipezés természetesen kötelező.

Sport tekintetében kiemelkedő az 1907-es alapítású labdarúgó csapata, az AS Jeunnesse Esch, amely országos rekordnak számító 28-szoros bajnok és 12-szeres kupagyőztes.

Az önkormányzat naprakész technológiában, ami a polgárok és a hivatal közötti kapcsolatot illeti. A polgár regisztrálhat egy üzenetküldő szolgáltatásra (sms2citizen), amely folyamatosan tájékoztatja az őt érintő eseményekről, szolgáltatásokról, eseményekről. Ezen felül van a városnak saját applikációja okos telefonra, amely az ügyintézés gyorsaságát hivatott növelni. Ezen az appon a hivatalos adminisztratív eljárások mellett lehet közvetlen bejelentést tenni, a várossal kapcsolatos élő közvetítéseket követni, a közlekedést, a közparkokat és kerékpár állomásokat megismerni, helyi híreket és dokumentumokat olvasni, kulturális eseményekről tájékozódni. Illetve a város saját 360°-os felvételét futtatni, ennek neve Esch 360°.

Ez az interneten is elérhető speciális felvétel Budaörs esetében is nagyszerűen működne: 360-as szögben nagyfelbontású fényképeket készíteni képes drónokkal a város 8 pontján felvételeket készítettek, amelyekben a felhasználó a kurzor segítségével képes navigálni. Ez a panorámás túra 360°-tól 180-ig terjedő légi felvételekből áll. Egy település megismeréséhez mindez ideális módszer, életszerűbbé varázsolja és egyben különlegessé is teszi a helyet, ellentétben a nagyon is merev műholdfelvételekkel.

 

Link: http://www.360.esch.lu/

 

0_Belval_es_az_egyetem_Esch_360

A Belval és az egyetem (fotó: Esch 360°)

 

A városban található egy kórház, az Emile Mayrisch Központ, amelynek a betegvisszajelzések alapján baljós a minősítése (nyugat-európai szemmel). Interaktív honlapján az egészségügyi panasz helyét egy emberalak adott testrészén be lehet jelölni, erre a rendszer feldobja a szakorvosok és specialisták elérhetőségét és rendelési idejét ilyen esetekre.

A kórházi ellátás díjszabása függ a biztosítottságtól (nélküle 22 euró napidíjat számolnak fel), az igénytől (egyágyas szoba toalettel 90 euró/nap, anélkül 65 euró/nap), ezen kívül minden szobában van televízió, amelynek napi bérleti díja 4 euró (a hozzá tartozó fülhallgatóé is 4 euró), a telefoné is 4 euró/nap. Ezekre az eszközökre kauciót is kell fizetni, ez a tévé esetében 75, a telefon esetében 25 euró, utóbbinál naponta).

Esch-sur-Alzette egy nyugati országhoz képest is fejlett település, minőségi szolgáltatásokkal és természetesen magas árakkal. Luxemburg esetében, amelynek lakossága alig haladja meg a félmillió főt, minden egyes tevékenységnek megvan a maga célja és helye, ezért a felesleget nem engedhetik meg maguknak. Kohászati művével a város a nemzet gazdagságát megalapozó nehézipar zászlóshajója volt.

 

 

(Budaörsi Infó / Mendemondász)

 

(Európában ezeket a város­ alteregókat találtuk, de bizonyára a nagyvilágban lehetnek még hasonló települések, amelyek felkutatása a jövő feladata lehet. Amennyiben tudnak ilyen példákat, írjanak szerkesztőségünknek a budaorsiinfo@starkiss.hu e­mail címre.)

 

 

Cikkeink a sorozatban:

Exkluzív sorozat – Budaörs alteregói

Budaörs alteregói – A holland Oldenzaal

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.