Hírünk az országban – Ingyenes helyi buszjáratok Budaörsön

(Budaörs, 2018. május 15. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó szerkesztősége a Települési Önkormányzatok Országos Szövetség (TÖOSZ) ÖNkormányzat című országos negyedéves szakmai folyóiratával együttműködésben közös cikkben mutatta be több ezer magyar önkormányzatnak Budaörs helyi ingyenes közlekedési gyakorlatát. Az anyag az ÖNkormányzat 2018 első negyedévi lapszámában jelent meg. Ezt a közös cikkünket osztjuk meg most olvasóinkkal. Kérdéseinkre az ingyenes helyi tömegközlekedésről a szolgáltatást nyújtó vállalkozás vezetője, Homm Károly és Wittinghoff Tamás polgármester által delegált Vágó Csaba kabinetvezető mint illetékes, válaszoltak.

 

 

Budaörs közössége lassan nyolc éve élvezi az díjmentes helyi tömegközlekedést a település közigazgatási határain belül. A város Budapest agglomerációjának azon privilegizált részéhez tartozik, amelyre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) évtizedek óta kivezeti különböző járatait. De a lakosok megnövekedett száma és az egyre csak bővülő intézmények szükségessé tették a város újonnan kialakult frekventált pontjait bekapcsolni a tömegközlekedésbe, hiszen a BKK járatok csupán az ütőerének számító fő út mentén kapcsolódtak Budaörs vérkeringésébe.

 

Budaörs egyike Magyarország legfejlettebb településeinek, a költségvetési bevételei jelentős részét ún. jóléti beruházásokra költi. 2010-ben a főváros kiszervezte a BKK vonzáskörzetébe tartozó helyközi járatait, a szolgáltatás fenntartása alvállalkozók bevonásával és önkormányzati finanszírozással folytatódott.

Az elővárosoknak, mint amilyen Budaörs is, az ingázók okán létfontosságú a rendszeres és sűrű tömegközlekedés a munkahelycentrum Budapest irányába, de gazdasági fejlettsége révén, amelyet a tercier szektor dominanciája jellemez, a belső tömeges helyváltoztatásra is fokozottan megnövekedett a szükséglet.

Az egykori alvóvárosból a rendszerváltás utáni két évtized alatt az ország leg irigylésre méltóbb önkormányzati bevétellel rendelkező településévé alakult, bár az utóbbi időben a hírekből is ismert szolidaritási hozzájárulásnak nevezett állami elvonás miatt a saját bevételei csökkennek.

Az ingyenes helyi tömegközlekedésről kérdeztük a szolgáltatást nyújtó vállalkozás vezetőjét, Homm Károlyt, valamint az önkormányzat részéről Wittinghoff Tamás polgármester által delegált Vágó Csaba kabinetvezetőt mint illetékest.

 

Mi indította a városvezetést, hogy a menetdíjas rendszer (BKK/Volánbusz) mellé ingyenes tömegközlekedést rendszeresítsen és mikor? – szegeződött elsőként a kérdés Vágó Csabához, Budaörs Város Önkormányzatának kabinetvezetőjéhez.

“A városban élők és ezzel együtt az intézmények száma is megnövekedett az elmúlt évtizedekben. A BKK és a Volán által szolgáltatott vonalak nem fedték le az összes frekventált városrészt, ráadásul ezekben főleg keskeny utcák vezetnek, ahová nem fér be minden jármű típus. Az első ilyen szolgáltatás az úgynevezett Budaörs busz volt, melyet még korábban a BKV üzemeltetett, de ez nem volt ingyenes és nem is fedte le az utazási keresletet.”

 

 

budaors_ingyenes_busz_00_2014_288_289

 

A szolgáltató kiválasztása hogyan és milyen kritériumok alapján történt?

“A kiválasztást tömegközlekedési szolgáltatás pályáztatására vonatkozó külön törvény alapján bonyolítottuk le. A kritériumok között szerepelt, hogy a teljesítmény 80%-át EURO6-os motorral kell teljesíteni. Emellett fontos volt, hogy legalább egy ajtón alacsony padlós utas csere valósuljon meg, valamint a jármű mérete is egy adott méret korláton belül essen, mivel a kijelölt útvonalon a város adottságai miatt sok a szűk keresztmetszet.”

 

Hogyan került a budaörsi ingyenes tömegközlekedés a látókörükbe? – kérdeztük a szolgáltató vezetőjét, Homm Károlyt.

“A budaörsi helyi járatban részvételünknek hosszú hagyománya van. Még 2010-ben, amikor a BKV Zrt. volt a szolgáltatás fővállalkozója, cégünk akkor is részt vett a menetrendszerinti közlekedésben. Budaörs város 2012 második felében írta ki az előző – sok problémával üzemelő – szolgáltató leváltására irányuló pályázatát. Ezt a pályázatot nyerte el a HOMM Kft. és kezdte meg a két viszonylat üzemeltetését 2013. május 1-jével. Ettől a dátumtól kezdve a szolgáltatást – a szerződében foglaltaknak megfelelően – kizárólag az erre a célra beszerzett speciális autóbuszokkal végezzük.

Cégünk a piac autóbuszos szolgáltatási szegmensében meghatározó méretű szolgáltatóként országos méretben foglalkozik különjárati és munkásszállítási tevékenységgel a más területen végzett menetrendszerinti közlekedésben való részvétel mellett. Budaörsön a szolgáltatás biztosításának alapja az az öt új, 0 km-es Mercedes Sprinter, amit a budaörsi igények kiszolgálására specializáltak és Euró 5-ös motorral szereltek. A csúcsidejű kapacitás biztosítására és tartalék képzésére állítottunk – a szerződésben rögzített feltételek mellett – két nagyobb kapacitású használt autóbuszt a rendszerbe.”

 

 

budaors_ingyenes_busz_2014_288_289

 

Milyen városfejlődési szakaszban éri meg bevezetni ezt a rendszert és meddig lehet fenntartani? Mennyibe kerül a rendszer üzemeltetése és miből finanszírozzák?

Vágó Csaba: A közösségi tömegközlekedési szolgáltatás mindig veszteséges, így a bevezetés inkább a pénzügyi lehetőségekhez és az igények találkozásához kötött. A város éves költségvetéséből finanszírozzuk és bruttó 160 millió forint az üzemeltetése.

 

Mennyibe kerül a rendszer üzemeltetése és miért éri meg ez a befektetés az önkormányzatnak?

Homm Károly: A rendszer üzemeltetése – az önkormányzat „üvegzseb adatai” alapján – 2015- ben 124 200 000 Ft-ba került. Tapasztalataink alapján a szolgáltatás ár–érték aránya bőven az érték felé billen. Ha egy önkormányzat felméri, belátja és megteremti a lehetőségét az ilyen jellegű lakossági szolgáltatásnak a közösség életében – tapasztalataink alapján – „megtérül”.

 

Megelőzte-e valamilyen felmérés, hatástanulmány az új rendszer bevezetését? Követte-e a bevezetést egy idő után hatékonysági, eredményességi hatásvizsgálat?

Vágó Csaba: Nem, mivel több újonnan létesült intézményünket, az 1. számú Általános Iskolát és a Városi Uszoda és Sportcsarnokot kellett összekötni város fontosabb pontjaival a tömegközlekedéssel lefedetlen lakott részekkel, és a MÁV-állomással, valamint Kamaraerdővel, így két belső járat vonala gyakorlatilag adta magát. Ezeket természetesen az üzemeltető és a Hivatal szakági illetékesei is javasolták, de az egész képviselő-testület is bejárta a tervezett új útvonalakat.

 

 

17_10_16_elektromosbuszbudaors_homm (4)

 

Készítettek-e felmérést, hatástanulmányt a budaörsi önkormányzatnak, vagy kész terveket kaptak már az induláskor?

Homm Károly: Budaörs a fent említett kiírásában pontos paramétereket határozott meg a pályázó szolgáltatók felé az elvárt kapacitás és közlekedési rendet illetően. Miután a szolgáltatás egy már több éve üzemelő rendszer folytatásaként indult „újra”, cégünknek sem volt szüksége előzetes tanulmány folytatására. Természetesen indulás előtt minden menetrendi részletet pontosítottunk.

 

Milyen pozitív és negatív hozadéka van az új rendszernek a városra, illetve a cégükre nézve?

Vágó Csaba: Pozitív, hogy a városban élők minden intézményt és fontos helyszínt elérhetnek tömegközlekedéssel, legtöbbször átszállás nélkül is, valamint a főbb lakóterületeket is bekapcsolta a város vérkeringésébe. Negatív hozadék, hogy a szükséges infrastruktúra rendszert, (megállók, várók) ki kellett építeni, továbbá nagy költséget jelent a szolgáltatás üzemeltetési díja.

 

Homm Károly: Negatív hozadékról nem tudunk beszámolni, mert egy olyan szolgáltatást ébresztettünk fel – bővített formában –, amit már végeztünk Budaörsön is. Pozitív hozadékként megemlíthetnénk a lakosság és a megrendelő felől érkező pozitív visszajelzéseket és nem titkoltan a további terveinkben referenciaként elhelyezhető színvonalunkat.

 

 

budaors_ingyenes_busz_01_2014_288_289

 

Mennyire tesz jót a cégük reputációjának ez a szolgáltatás? Keresték-e már meg egyéb önkormányzatoktól ilyen ügyben?

Homm Károly: Cégünknek – meglátásunk szerint – feltétlenül jót tesz egy ilyen feladat, ilyen színtű ellátásának bemutatási lehetősége, képessége. Megkeresés már volt, de az önkormányzatok egy része alapvetőbb szolgáltatási feladatokat sem tudnak biztosítani, bár a szegényebb közösségekben nagyobb szükség volna a lakosság térítésmentes szolgálatára. És vannak „tehetősebb” önkormányzatok, akik egyéb okok miatt – már kiépült fizetős hálózat, a nehézségek kerülése – nem vállalják az ilyen szolgáltatás bevezetését.

 

Tervezik a géppark helyi igény és szükséglet szerinti átalakítását vagy cseréjét, felmerült-e ennek a lehetősége a megrendelő részéről?

Homm Károly: Jelenlegi járműparkunk gerincét képező autóbuszok üzemi idejük „középkorában” vannak, így az ő cseréjük nem aktuális. Őket folyamatos és tervszerű karbantartással igyekszünk „újszerű” állapotban tartani. Ennek eredménye, hogy műszaki hibából keletkező hibás teljesítési mutatónk messze jobb a szakmai átlagnál. E mellett cégünk folyamatosan keresi a nagyobb kapacitású autóbuszok lecserélésének lehetősé- gét, de sajnos a piacon nem található a helyi igényeknek megfelelő jármű. Elsősorban az alternatív meghajtás felé nyitnánk, – erre próbálkozás is várható a napokban – de a jelenleg nem létező kínálatnak nincs üzemeltetési realitása. A megrendelő a visszajelzések alapján támogatja igyekezetünket és örömmel fogadná, ha eredményessé válna próbálkozásunk.

 

Milyen lakossági visszajelzéseket tapasztalnak? A rendszer bevezetése óta történt-e módosítás és milyen?

Homm Károly: Szolgáltatásunk folyamatában a legörömtelibb szegmens a lakossági kapcsolat. Jármű vezetőink meghatározó része ezen a szolgáltatási területen szerzett több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Minden felvételnél és folyamatos minősítésnél alapvető szempont az utasközpontú szolgáltatói magatartás. Egy ilyen jellegű helyi szolgáltatást csak kiváló lakossági kapcsolat mellett lehet megfelelően végezni. A közösségi közlekedés sajátossága, hogy a szolgáltatás nyújtása és annak igénybevétele térben és időben azonos.

Ennek a lefolyását biztosítja a menetrendnek nevezett időtáblázat. Budaörsön kialakult gyakorlat, hogy a közvetlen ellenőrzést végző és a közvetlen irányítást ellátó személyek folyamatosan értékelik tapasztalatukat és ennek szellemében változásokat végeznek a közlekedés folyamatában. Menetrendi szervezéssel elértük, hogy a két viszonylat átszállási rendjét úgy szerveztük meg, amivel létrehoztunk egy harmadik – virtuális – viszonylatot és ezt meghirdetve tudunk jobb szolgáltatást biztosítani.

Kijelenthetjük, hogy a jelenlegi keretben elértük a szolgáltatás-kapacitás maximumát. Mint minden jól működő rendszer ez is olyan népszerű lett, hogy közel van a kikerülhetetlen kapacitásbővítés.

 

Vágó Csaba: A lakossági visszajelzés rendkívül kedvező. Az ingyenességen túl a városban élők minden intézményt és fontos helyszínt elérhetnek tömegközlekedéssel, a legtöbb esetben átszállás nélkül.

 

 

17_10_16_elektromosbuszbudaors_homm (10)

 

Mik a jövőbeli terveik a szolgáltatással kapcsolatban, ajánlanák-e vagy nem más Önkormányzatoknak a budaörsi rendszer bevezetését/átvételét?

Homm Károly: Jövőbeli tervünk ennek a tevékenységnek – lehetőleg bővített – folytatása. Tapasztalatunk szerint ez a szolgáltatás minden lakóközösség életminőségét jelentősen emeli. Nyilván van, ahol napi egy–két járat is jelentős segítség. Van, ahol csak egy területrész kiszolgálása is elegendő, de létjogosultsága lehet a környezetvédelembe ágyazott formában is.

 

Mi a véleménye a városvezetésnek a témában, miért ajánlaná/vagy nem más önkormányzatoknak?

Vágó Csaba: Mindenképp előnyös egy ilyen szolgáltatás az itt élőknek a korábban ismertetettek alapján. A lakossági visszajelzések rendkívül pozitívak. Ugyanakkor nem hallgatható el az sem, hogy ennek a szolgáltatásnak a fenntartása jelenthet komoly kihívást egyes településeknek.

 

Mik a jövőbeli tervek a szolgáltatással kapcsolatban, és milyen a konkurens szolgáltató (BKK/ Volánbusz) hozzáállása?

Vágó Csaba: Konkurens szolgáltatók is pályáztak, de nem az ő pályázatuk volt a legelőnyösebb. A hozzáállásuk teljesen normális, például a végállomási kiszolgáló épületet közösen használják, több megálló is közös, és a BKK feltünteti térképein a helyi járatainkat, melynek számozása illeszkedik a fővárosi rendszerbe. Budaörsön a 2017. november 15-ei képviselő- testületi ülésen újabb két évre meghosszabbításra került a közszolgáltatási szerződés Homm Kft.-vel – ez a budaörsiek számára az eddig megszokott kiszolgálást jelenti –, de egyelőre nem kerülnek forgalomba a már kipróbálásra is került elektromos buszok, mivel a pályázat műszaki specifikációjának megfelelő paraméterekkel tisztán elektromos hajtású autóbuszok a piacokon jelenleg még nem elérhetőek.

 

 

budaorsi_busz_budaorsi_info_2017

 

 

A cikk nyomtatásban megjelent az ÖNkormányzat című országos folyóiratban. 

A kiemelt képen a szolgáltató cég vezetői és munkatársai láthatók, akikkel nap mint nap találkozhatnak a budaörsiek a helyi buszok volánjánál.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.