Női kézilabda – Vasárnap Budaörsön játszik a Bajnokok Ligája-győztes Győr

(Budaörs, 2018. május 14. – Budaörsi Infó) – Mintegy kétezer szurkoló köszöntötte üdvrivalgással a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát Győrben a Dunakapu téren hétfő este a Bajnokok Ligája-címvédés alkalmából. A győztes vasárnap Budaörs csapatával játszik.

 

A csapattagokat egyesével szólították a színpadra Győrben, ahol mindegyiküket vastaps fogadta. A kupát Görbicz Anita csapatkapitány fiával, Boldizsárral vitte a színpadra, majd Kovács Tamás, Orbán Viktor protokollfőnöke a miniszterelnök nevében egy csokor virágot nyújtott át neki vasárnapi, 35. születésnapja alkalmából.

Vasárnap este a győri csapat a hosszabbításban 27-26-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopje együttesét a női kézilabda BL budapesti döntőjében, ezzel megvédte címét.

“Ez a final four nélkületek tényleg nem ment volna” – mondta a szurkolóknak Görbicz, aki hozzátette, nehéz volt számukra az idei szezon, de a hazai bajnokságból hátralévő két mérkőzésen is “nagyot” fognak még harcolni.

Az idény végén hat év után távozó Ambros Martín vezetőedző bizakodását fejezte ki, hogy nem a vasárnapi volt az utolsó győzelmük a szezonban.

Borkai Zsolt polgármester arról beszélt, hogy a mostani idény nem volt egyszerű a lányoknak, de akik akár élőben, akár közvetítésen nézték a négyes döntő mérkőzéseit, azt látták, hogy egymásért, a csapatért, a szurkolókért, a győriekért küzdöttek.

Azt kérte a szurkolóktól, hogy szeressék a játékosokat minden pillanatban, mert nem csak ők, hanem egész Magyarország büszke rájuk.

Bartha Csaba klubelnök a színpadon megköszönte a csapattagok és a szakmai stáb munkáját, valamint a szponzorok és a szurkolók támogatását.

A vasárnapi volt a 16. magyar érdekeltségű finálé a női kézilabda BL, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében. A mérleg hat győzelem: 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr SE, 2013-ban, 2014-ben, tavaly és idén pedig a Győr ért fel a csúcsra. Újabb sikerével a Győr immár a harmadik legeredményesebb klub a legrangosabb európai sorozatban.

A 13-szoros bajnokcsapatra az NB I-ben még két forduló vár, vasárnap Budaörsre látogat, jövő szerdán pedig a Békéscsabát fogadja.

 


Május 20-án, vasárnap 17.15-től a négyszeres BL-győztes Győri Audi ETO KC ellen búcsúzik a 2017/2018-as szezontól hazai pályán a Budaörs Handball.


 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.