Tavasszal megnyílik a Holnemvolt Vár az Állatkertben

Hétvégén indul a tavaszi szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol nyuszisimogatóval, bemutatókkal és látványfestésekkel várják a közönséget, április végétől pedig a tervek szerint a Holnemvolt Vár nevű új területet is birtokba veheti a közönség. 

 

A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó hosszú hétvégén 850 féle állat, számtalan program, etológiai bemutatók, valamint többek között az elefántok és az oroszlánfókák tréningje várja a látogatókat – emelte ki Persányi Miklós főigazgató a kedden tartott sajtótájékoztatón.

A főigazgató a szezonális újdonságok mellett elmondta, hogy idén tavasszal megnyílik az állatkerti fejlesztések első elemeként a Holnemvolt Vár is, amely 1,6 hektáron esősorban a 3-10 éves korú gyerekeknek és családjaiknak kínál programokat.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.