Emelkedik a KATA összeghatára!

Hasznosnak gondoltuk, ha most, a NAGY KATA-VÁLTOZÁS előtti napokban összefoglaljuk, hogy mi is az a KATA, és hogyan változik. Részletek a cikkben.

 
Kisadózó vállalkozások tételes adója, közkedveltebb nevén a KATA

KATA = ha KATÁ-s vagy, havonta egy összegben – 50.000 forint ellenében! – letudhatod az összes, kötelezően az államnak fizetendő dolgot. Mindegy, hogy kérnek-e tőled számlát vagy sem. Számlával és számla nélkül is ugyanannyiba kerül a munka, mivel ha KATÁ-s számlát adsz, akkor sem jön rá ÁFA!

Ezt 2016-ban éves 6 millió forintos bevételig tehetted meg. 2017 január 1-től jelentősen NŐ ez az összeghatár!

 

Az új bevételi értékhatár, azaz a LÉNYEG!

A KATA bevételi értékhatára 2017. január 1-től évi 12 millió Ft. Az év közben indított vállalkozás esetében a 12 millió forintot időarányosan kell számítani (havonta 1 millió forint).

 

Hogy néz ki MOST a helyzet?

6 millió forint bevételig nincs semmi extra teendő, figyelendő. Ennyi bevételed nyugodt szívvel lehet.

A 6 millió forint fölötti bevételed után 40%-os adót kell fizetned,  (Ezt méltán nevezhetjük büntetőadónak, nem?)

 

Hogyan változik ez 2017. január 1-től?

8 millió forint bevételig nincs semmi extra teendő, figyelendő. Ennyi bevételed nyugodt szívvel lehet.

A 8 – 12 millió forint közötti bevételre már 27%-os Áfát kell fizetned.

12 millió forint fölötti bevétel után 40%-os adót kell fizetned.

Azaz ez szakszavakkal azt jelenti, hogy január 1-től a KATA bevételi értékhatára 12 millió forint lesz, e felett érvényes a bizonyos 40%-os “büntetőadó”.  Az alanyi áfamentesség bevételi értékhatára viszont csak 8 millió forint lesz, azaz amennyiben eléri az éves bevételed a 8 millió forintot, akkor már áfaköteles lesz a tevékenységed.

Az e fölötti bevételt áfásan kell kiszámláznod, illetve a változás napjával be kell jelentkezned az általános forgalmi adó körébe (=be kell vallani és be is kell fizetni az ÁFÁ-t)

 

Mivel nem kell foglalkozni, ha valaki KATÁ-zik?

A vállalkozói személyi jövedelemadóval, a vállalkozói osztalékalap utáni adóval, átalányadóval;

A társasági adóval;

A szociális hozzájárulási adóval, az egészségügyi hozzájárulással, a szakképzési hozzájárulással, az egészségügyi szolgáltatási járulékkal;

Az ÁFÁ-val, ameddig túl nem léped a bűvös, 8 millió forintos bevételi összeghatárt.

 

És mivel kell foglalkoznod KATA esetén is?

Ha vannak alkalmazottaid, akkor az utánuk fizetendő adókkal és járulékokkal

A helyi iparűzési adóval

Az ÁFÁ-val,
ha vásárolsz, ki kell fizetned, nem tudod visszaigényelni;
ha eléred a bevételi limitet, akkor már csak ÁFÁ-san számlázhatsz. (8 – 12 millió közötti bevételed).

 

Jó, de akkor pontosan mennyit is kell fizetned havonta?

Ha főállású vagy, akkor havi 50.000 Ft-ot;

Ha nem vagy főállású, akkor havi 25.000 Ft-ot;

Ha főállású vagy, akkor ha akarod, fizethesz többet is, hogy több legyen a nyugdíjad. Ekkor havi 75.000 Ft-ot fizetsz.

 

Miért jó neked, ha befizeted a KATÁ-t?

Lesz TB-d;

Tudsz számlát adni és nem jön rá az ÁFA (de mindig rá kell írni a saját neved/pecséted alá, hogy KISADÓZÓ!!!);

Lesz nyugdíjad;

Nem kell többé félned a NAV-tól!!! Ez eleinte szokatlan lesz :)

 

Határidők:

A KATA havi fix terhének fizetési határideje minden hónap 12-e, az értékhatár túllépése miatt keletkezett adó (azaz a büntetőadó) fizetésének határideje az adóévet követő február 25.

 

Mikor választhatod a KATÁT?

Ha egyéni vállalkozó vagy;

Ha egyéni céged van;

Olyan bt-d van, amiben nincs másik cég, mint tulajdonos;

Olyan közkereseti társaságod van, amiben nincs másik cég, mint tulajdonos;

 

Mikor NEM választhatod a KATÁT?

Ha az adószámod a NAV két éven belül törölte, vagy az adószám felfüggesztés alatt volt;

Ha ingatlan bérbeadásból vagy üzemeltetéséből volt bevételed (TEÁOR 68.20)

 

Milyen feltételeknek kell teljesülnie, ha KATÁ-zol?

Az állam direkt a kis vállalkozóknak találta ki ezt az adóformát – mint amilyen feltehetőleg te is vagy – és nem szeretné, ha a munkahelyen dolgozó alkalmazottak is így adóznának. Hogy ezt kiszűrje, 4 feltételt szabott, amiből ha már kettőnek megfelelsz, akkor oké vagy.

Az évben maximum a bevételed fele érkezhet egy megrendelőtől. Több megrendelővel is kell dolgoznod.

Saját eszközökkel kell dolgoznod, a kocsidat, a szerszámaidat neked kell megvenned, nem a megrendelőknek.

Ennek a pontnak akkor felelsz meg, ha nem kell bejárnod valahova dolgozni.

Az utolsó pontban akkor vagy oké, ha nem mondhatják meg neked, hogyan csináld a feladatod, azaz a magad ura vagy.
KATÁ-ra év közben is válthatsz!

Ha már működő vállalkozásod van, akkor év közben is választhatod a KATÁ-t. Ilyenkor a bejelentést követő hónap első napjával lép a KATA érvénybe. Az év közbeni választásnak nem akadálya, ha az aktuális adóévre egyébként másfajta adózást választottál (az Szja tv. szerinti átalányadózást, vagy az EVA alanyiságot).

A kezdő vállalkozás az adóhatósági bejelentkezés alkalmával is választhatja a KATÁ-t. Ekkor a KATÁ-sság a nyilvántartásba vétel napjával jön létre.

 

KATÁ-ba belépésedet visszavonhatod!

Abban az esetben, ha még az KATÁ-sság kezdete előtt meggondolod magad, és mégsem szeretnéd ezt az adózási formát választani, a nyilatkozatot visszavonhatod.

Fontos tudni azt is, hogy az KATA megszűnésétől számított 24 hónapon belül ez az adózási forma ismételten nem választható!

 

Milyen adatokat kell megadnod a KATA választásakor?

A KATA indításával  egyidejűleg az alábbi adatokat kell bejelentened:

Neved (egyéni vállalkozó magánszemély, az egyéni cég tagja, Bt. és Kkt. esetében a társaság kisadózóként bejelentett tagja);
TAJ számod;

Nyilatkozat arról, hogy a főállású, vagy mellékállású vagy-e;

Nyilatkozat arról, hogy a magasabb összegű adót választod vagy nem.

 

Mikor nem lehetsz főállású kisadózó?

Ha legalább heti 36 órás munkaviszonyban állsz (több munkahely esetén össze kell számolnod az összes munkaórád!);

Ha kiegészítő tevékenységet folytatsz. Bővebben lásd itt: Tbj. törvény szerint kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül:

Akinek külföldön van tb-je;

Olyan magánszemély, aki 2011. december 31-én rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban részesül;

Aki másik KATÁ-s vállalkozásban főállásúnak minősül.

 

Mikor szűnik meg a KATA?

Ha úgy döntesz és bejelented, hogy a bt-dből kft-t akarsz csinálni.

A tagsági jogviszony kezdetének a napjával, ha a társaságba nem magánszemély tag kerül;

Ha lebuksz, hogy nem adtál számlát;

Ha lebuksz, hogy feketén foglalkoztattál valakit;

Ha lebuksz, hogy igazolatlan eredetű árut forgalmaztál;

Ha 100 ezer forint feletti adótartozást csinálsz.

Nem kell befizetned a havi fix 50.000 FT-ot

Ha táppénzben, baleseti táppénzben, CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben, gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesülsz;

Ha önkéntes katonai szolgálatot teljesítesz;

Ha szünetelteted az egyéni vállalkozásod;

Vagy ha lecsuknak :)

és mindezeket legalább 30 napig…

 

Még egy utolsó kardinális kérdés: biztosított vagy vagy nem vagy biztosított?

Ha  főállású KATÁ-s vagy, akkor biztosítottnak minősülsz, ezért minden biztosítottnak járó ellátásra jogosult leszel! 2017. január 1-től az 50 ezer Ft tételes adó megfizetése esetén az ellátások alapja 90 ezer Ft, míg a 75 ezer Ft tételes adó megfizetése esetén az ellátások alapja 150 ezer Ft lesz.

Ha nem vagy főállású KATÁ-s, akkor  nem vagy biztosított sem, így ez alapján TB-re valamint munka nélküli segélyre sem vagy jogosult.

 

Sikeres vállalkozást kívánunk nektek!

 

(Forrás: Jószaki.hu/Pósa Lívia)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.