Asztalitenisz európai kupák – Török ellenfelet kapott a Budaörs

A Bajnokok Ligájában érdekelt Szekszárd francia, az ETTU Kupában szereplő Budaörs és Postás SE pedig török, illetve orosz ellenfelet kapott az európai női asztalitenisz klubsorozatok negyeddöntőinek szerdai, luxembourgi sorsolásán.

 

A kontinentális szövetség (ETTU) helyettes főtitkárának, Pierre Kassnak a Postás SE holland légiósa, Li Jiao és Igor Heller, az ETTU ranglista-bizottságának vezetője segédkezett a párosítások kialakításánál – írja az ETTU honlapja.

A csoportját első helyen záró Szekszárd azt a francia TT Saint Quentint kapta ellenfélül, amely a csoportszakasz során a Postás SE riválisa volt. A párharc első mérkőzését idegenben rendezik január 26. és 29. között, míg a visszavágóra a február 10-12-i időszak valamelyik napján kerül sor a tolnai megyeszékhelyen. A Szekszárd mögött második, ugyancsak francia Grand Quevilly Póta Georgina címvédő csapatával, a német TTC Berlin Eastside-dal került össze.

A Postás SE csoportharmadikként került a BL-ből az ETTU Kupába, ahol az orosz TTC Kazany vendége lesz a negyeddöntő első mérkőzésén, amelyet ugyancsak valamikor január 26. és 29. között rendeznek meg. A második meccsre kijelölt időpont február 10-12. A második számú európai sorozatban érdekelt másik magyar együttes, a Budaörs a török Bursa Büyüksehir Belediyesporral találkozik majd a legjobb nyolc között, és itthon kezd. A Szekszárd a BL C csoportjában oda-vissza legyőzte a török gárdát.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.