Készüljön az ünnepekre biztonságban!

Az év végi ünnepek közeledtével a főbb közlekedési útvonalakon valamint a bevásárló- és üzletközpontok környékén megnövekszik a személy- és gépjárműforgalom. A karácsonyi bevásárlások idején fáradtabbak, figyelmetlenebbek lehetünk, kedvezve ezzel a tolvajoknak. Ezért a rendőrség 2016. november 25. és 2017. január 13. közötti időszakban – az állampolgárok biztonságérzetének javítása érdekében – kiemelt figyelmet fordít a különböző bevásárló- és üzletközpontok, alkalmi kirakodóvásárok helyszínére, a piacokra, üzemanyag-töltő állomásokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint az olyan nagy tömegeket vonzó helyszínekre, ahol nagyobb eséllyel válhatunk vagyon elleni jogsértés áldozatává.

 

 

Az ünnepeket megelőző, illetve az azt követő időszakban is a rendőrség együttműködik a különböző társadalmi és civil szervezetekkel, különösen a stratégiai partnernek számító polgárőr szervezetekkel, továbbá a közterület-felügyelet, illetve a társ-rendvédelmi szervek dolgozóival.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokkal kívánja elősegíteni, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

 

Védekezés a zseblopások ellen

A zseblopásokat jellemzően zsúfolt helyeken, az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy bevásárlóközpontokban követik el. Éppen ezért pénzüket, bankkártyájukat, egyéb más értékeiket már akkor tegyék biztonságos, nem észrevehető, illetve könnyen hozzáférhető helyre, amikor otthonról elindulnak.

Lehetőség szerint a kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat, az irataikat, s ha lehet a telefonjukat is.

A PIN kódjukat soha ne tartsák a bankkártyájuk mellett, igyekezzenek azt megjegyezni.

Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek!

A pénz- és irattárcákat ne a táskák, kosarak tetején tartsák és tárolásra a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő védelmet csak a belső zsebek nyújtanak. Irataikat a lakáskulcsaiktól és slusszkulcsaitól elkülönítve tárolják! Télen a vastagabb felsőruházat miatt kevésbé lehet érezni, ha valaki belenyúl a zsebükbe.

Ha mégis megtörtént a lopás és ezt észlelték, ne szálljanak szembe a tolvajjal! Hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget!

Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.