Az év szava az idegengyűlölet a Dictionary.com szerint

Az év szava az idegengyűlölet, vagyis a xenophobia a Dictionary.com amerikai szótár szerint.

 

A Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről szóló Brexit-népszavazás, a színes bőrűek elleni rendőri erőszak Amerikában, a szíriai menekültválság és az amerikai elnökválasztás voltak az év legtöbb vitát kiváltó témái, amelyek az egyes szavak iránti kiugró érdeklődésben is megnyilvánultak – mondta Jane Solomon, a Dictionary.com egyik szerkesztője.

A 21 éves portál meghatározása alapján a xenophobia (magyarosan xenofóbia) “a félelem a külföldiektől, a más kultúrájú emberektől vagy az idegenektől és a gyűlölet irántuk”.

A szerkesztők azt tervezik, hogy a szómagyarázatot kibővítik a “sajátunktól eltérő hátterű emberek szokásai, ruházata és kultúrája” miatti félelemmel vagy nemtetszéssel – magyarázta Solomon.

A xenophobia két ógörög szó összetételéből származik, az előtag a xenoszból, mely idegent vagy vendéget, az utótag a phoboszból, mely félelmet, pánikot jelent – tette hozzá.

A xenophobia kereséseinek száma 938 százalékkal emelkedett június 22. és június 24. között, a Brexit-népszavazás június 23-án volt.

A keresés ismét magasba szökött Obama elnök június 29-i beszéde után, amelyben arról igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, hogy Donald Trump retorikáját nem a populizmus, hanem annál rosszabb, a xenofóbia hatja át.

Az oaklandi (Kalifornia) székhelyű Dictionary.com 2010 óta választja meg az év szavát a keresési gyakoriság, valamint a cég szerkesztőit, marketingeseit és más szakembereit tömörítő csapat véleménye alapján.

A 2016-os év hangulatát tükrözi az oxfordi angol szótár választása is: szerintük az év szava a posztigazság (post-truth),  amely a politikai nyelvben azt a korszakot írja le, ahol az igazság, a tények elvesztik jelentőségüket.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.