Szarmata családi sírt tártak fel Monor határában

A Monor határában fekvő régészeti lelőhelyen egy Krisztus után 2-3. századi temető harminc sírját tárták fel a Salisbury Kft. régészei, akik a sírokban az Alföldet a római korban benépesítő, keleti eredetű szarmaták emlékanyagát találták meg.

 

    Az M4-s gyorsforgalmi út M0-s autópálya és Cegléd közötti szakaszának építését megelőzően a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. régészeti feltárások elvégzését rendelte meg a kiemelt közlekedési infrastruktúra beruházások régészeti előmunkálatait koordináló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központtól. A feltárást – a Ferenczy Múzeum közvetítésével – a Salisbury Kft. régészei végzik – olvasható a központ csütörtöki közleményében.

    A feltárt temető több sírját a szarmatákra jellemzően körárok veszi körül. A régészek a az elhunytakat a szarmata hagyományok szerint hátukra fektetve, nyújtott helyzetben, a túlvilági útra melléjük helyezett ételmellékletek edényeivel, markukba érmekkel, testükön az öltözet különböző elemeivel és ékszereikkel találták meg.

    Az egyik, körárokkal határolt területen három egymással párhuzamosan fekvő sír került elő. A középsőt valaha kirabolták, így csak néhány csontszilánk maradt meg, a tőle nyugatra fekvő sírban egy gyermek feküdt, lábfejénél edénnyel, mellkasán bronz fibulával, azaz ruhakapcsoló tűvel. A harmadik sírba egy felékszerezett asszonyt temettek el, akinek mellkasán egy aranyozott bronz korongfibula került elő, hosszú ruhájának láb felőli szegélyét pedig sűrűn üveggyöngyökkel varrták ki. A lába mellé egy bronzveretekkel díszített ládikát helyeztek.

    A három sírban valószínűleg egy család tagjai feküdtek, akik vagy nagyjából egy időben haltak meg, például betegség vagy egy járvány miatt, esetleg a szokásossal ellentétben nem személyenként külön körárokkal határolt területre temették őket, hanem családi parcellát hoztak létre.

    A sírcsoporttól nem messze egy 3-4. századi női sír észak-déli tájolású töredékes váza is napvilágot látott. Érdekessége, hogy a sír közepén, a medence helyén egy második koponyát helyeztek el. A felső koponyán egy nagy ezüst vagy bronz lemezből készült kúp alakú korongfibula volt, amelyet borostyán gombbal díszítettek. Két spiráldíszes római stílusú fülbevalót viselt egykor, nyakát fonott bronz nyakperec díszítette. A lábaknál a bronz karikából készült lánc a csizma éke volt, derekánál borostyán, karneol és üvegpaszta gyöngyök.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.