Deloitte: a NAV-határozatokkal szembeni új jogorvoslati rend várhatóan hatékonyabb lesz

Az adóhatósági határozatokkal szembeni jogorvoslat 2017-től várható új szabályai a Deloitte Legal adóperes szakértője szerint hatékonyabbá teszik a jogorvoslatot, de körültekintőbb és tudatosabb fellépést követelnek a vállalkozásoktól és kihívás elé állíthatják a lényegesen kevesebb ügyre berendezkedett közigazgatási bíróságokat.

 

A kormány által elfogadott törvénymódosítási koncepció gyökeresen megváltoztathatja az adóügyek jogorvoslati eljárásait.

A vállalkozások szempontjából az egyik legjelentősebb változás előreláthatólag az lesz, hogy 2017-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) határozataival szemben főszabályként nem lesz lehetőség fellebbezésre, rögtön bírósághoz kell fordulni, a bírósági eljárás pedig egyfokú helyett várhatóan kétfokozatú lesz.

“A változás hátterében többek között az a célkitűzés áll, hogy a NAV által hozott határozatok felülvizsgálatát a hatóságtól minden tekintetben független jogorvoslati fórum lássa el” – emeli ki a cég közleményében Harcos Mihály ügyvéd, aki szerint a közigazgatási bíróságok szervezetrendszerét és létszámát az új szabályozáshoz kell igazítani, hiszen jelenleg évente a NAV mintegy 17 ezer jogorvoslati kérelmet bírál el.

A vállalkozások legtöbbször saját maguk vagy a könyvelőjük, adótanácsadójuk útján intézik a jogorvoslatot, a jövőben viszont  ügyvédeket kell majd alkalmazniuk, hiszen  a bíróság előtti jogi képviselet tipikusan ügyvédi tevékenység – jegyezte meg Harcos Mihály. A jogszabály-módosítás másik jelentős következménye lesz szerinte, hogy a jogorvoslatban érvényesülni fog a kereseti kérelemhez kötöttség elve. Így a vállalkozásoknak már a jogvita legelején pontosan meg kell majd jelölniük, hogy a NAV határozatát milyen okból és milyen jogi alapon kifogásolják. Így megszűnik az a gyakorlat, hogy a jogorvoslat során kiderülő jogszabálysértést is figyelembe vegyenek, az azt kérő javára, vagy kárára.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.