Dánia a legboldogabb ország

A World Happiness Report Update idei felmérése szerint Dániában a legboldogabbak az emberek – hazánk a 91. helyre szorult.

Ahogy minden évben úgy idén is kiadta a World Happiness Report Update a felmérését, melyben a világ legboldogabb országát, lakosságát keresik. Az idei győztes Dánia lett, aki maga mögé utasította a tavalyi nyertes Svájcot, míg a harmadik helyre Izland került. A felmérés alapján hazánk a 91. helyet szerezte meg (a 156-ból) és így éppen Pakisztán és Libanon elé kerültünk. A felmérés során egyébként összesen hét adatot néznek a kutatók és természetesen az úgynevezett szubjektív boldogságérzet is szerepelt ezek között.

Ennek megállapítására az oldal leírása alapján az úgynevezett Cantril-létra módszert alkalmazták, melynek lényege, hogy a válaszadóknak egy 10 fokból álló létrát kell maguk elé képzelniük. A legmagasabb fok a tízes pontszámot jelenti és ez legelfogadhatóbb élet, amire vágyunk, az alsó pedig épp ennek az ellentéte. Ezen a létrán kellett a válaszadóknak elhelyezni saját életkörülményeiket. A további hat szempont a következő: egy főre jutó GDP, szociális ellátórendszerek állapota, korrupció szintje, szabadság, várható élettartam és adakozási kedv.

Klikk ide!
Ha mind a hét eredmény beérkezett, akkor megtörténik az összegzés és ezen adatokat egy kitalált országhoz viszonyítva értékelik. Disztópia világában minden rossz, semmilyen pozitív dolgot nem lehet elmondani. Ennek tükrében azonban még a legrosszabbul teljesített valós országok adatai is pozitívnak tűnhetnek. Úgy is mondhatjuk, hogy Disztópia a viszonyítási alap. A lista végén egyébként az afrikai Burundi áll, de Afganisztán és Szíria is a sor végén található.

Az azonban érdekes, hogy Kanada a hatodik helyre került, míg az Egyesült Államok csak a 13., Németország a 16. és az Egyesült Királyság a 23. pozíció nem túl büszke tulajdonosa. A felmérést végző kutatók szerint a ranglista pozitív hatással lehet az azon kevésbé jól szereplő országokra, hiszen így talán szembesülhetnek a valós eredményeikkel. Az biztos, hogy Dániában most még a tavalyinál is boldogabbak az emberek.

 

(Forrás: sg.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.