A CSOK után most itt a NOK – Minden amit érdemes tudni

(Budaörs, 2016. március 20. – Budaörsi Infó) Még meg sem szavazták a legújabb “Panem et circenses” törvényjavaslatot a NOK-ról, már több kérdés felmerült vele kapcsolatban.

 

 

Ez nem más, mint az eddigi fogyasztói csoportok felmelegítése, amit 2012-ben egyszerűen betiltottak.

A dolog lényege, hogy létrehoznak egy csoportot mondjuk 120 vagy 300 fővel, előre meghatározott 10 vagy 15 év futamidőre, ennek a csoportnak a közös kasszájába havonta egy fix összeget fizetsz be, majd ha már összejött a vételár 20%-a, akkor először licitet tartanak, ki tol be több pénzt a havi befizetésen kívül. Ha valaki vállalja, hogy mondjuk előre befizet még 15%-ot és senki nem ígér ennél többet, ő lesz a szerencsés, aki vehet lakást a mások pénzén.

Ha ketten vagy hárman is ígérnek ugyanennyit, akkor közöttük kisorsolják, ki kapja meg a lakást a mások pénzén.

A futamidő alatt mindenki megkapja a lakását, de akinek sok pénze van, az előre, akinek kevés, az az utolsók között.

Aki eleve azért szállt be, hogy mások pénzéből kamatmentesen vegyen lakást, az hamar meg is kapja azt.

Aki pedig nem tud felmutatni további önerőt, az pedig kamatmentesen finanszírozza mások lakásvásárlását.

Ugyanis a rendszerben nincsen kamat. Nem is fizetsz, de nem is kapsz kamatot.

Ha 10 évig kamatmentesen csak befelé tolod a pénzt, egy prémium állampapír átlag 4,5%-os kamatával és havi 90 ezer forint befizetésével lemondasz 2,8 millió forint kamatról.

Ezért cserébe kapsz 3 millió forint állami támogatást mínusz amit a csoport üzemeltetője felszámol költségeket. Eddig ez évi 2-3%-volt, az újabb 1,5 millió forint bukta és jó eséllyel lesz belépési díj is (ahogy a lakástakaréknál is van), ebből fizetik az ügynököket, akik a beetetős előadásokat fogják tartani, mint 2012 előtt a fogyasztói csoportoknál.

A licitálás miatt máris látszik, hogy rengeteg ember fog beugrani minden csoportba, akinek van elég pénze vásárolni és csak azért lép be, hogy a kisemberek pénzéből lakást vehessen.

Amint látod, az állami támogatás jó esetben arra elég, hogy a kiesett kamatot pótolja, ha te csak a vége felé fogsz lakáshoz jutni.

Mivel csak új lakást vehetsz belőle és a licit és sorsolás miatt akkor sem tudod, hogy mikor, nagyon meg van kötve a kezed.

Hirtelen kiderül, hogy te nyertél, szaladjál vegyél gyorsan egy lakást hat és fél év múlva, amilyet éppen árulnak a piacon és amennyiért éppen adják és amilyen helyszínen éppen venni lehet.

Vajon hányan élnek olyan élethelyzetben, akiknek lakhatás kell, hogy mindegy mikor és hol és milyen lakás, csak valamikor a következő 15 évben legyen akármilyen lakásom?

Ennyi állami támogatás mellett mennyibe fog kerülni egy új lakás 3-5-11 év múlva? Nem vennél majd inkább egy használtat 15 millióval olcsóbban? Nos, a NOK-kal majd nem tudsz választani.

Ez is azt mutatja, maximum a spekulánsoknak jó ez a megoldás, akik állami támogatás mellett befektetési célból akarnak lakást venni.

 

Mi van, ha két év múlva rájössz, hogy ez hülyeség volt és ki akarsz szállni?

Újabb csapda: a pénzedet nem kapod vissza, csak ha már felbomlott a csoport 10-15 év múlva. Addig vonják az éves költségeket és kamat nélkül használják a pénzed.

 

Mennyi volt az infláció az elmúlt 20 évben? Ha visszatér újra a 3-4% feletti infláció és/vagy az 5-6-8%-os banki kamat, nagyon rossz üzlet lesz egy ilyen 10-15 éves konstrukcióban üldögélni. (Kivéve persze, ha te már az elején lakáshoz jutottál.)

Még elmerenghetnénk azon, miért került bele a törvénybe az ezer lakás értékesítése, amikor itt csak kőkemény szervezés van, de nyilván csak azért, mert azt szeretnék, hogy valaki járjon jól a lehetőséggel.

Ez pedig nem az adófizetők széles tömege lesz. Ha a lakástakarékok támogatására évi 50 milliárdot dobunk ki, akkor a NOK négyszer akkora támogatása mennyibe fog kerülni egy-két év múlva?

Eddig mondhattuk, hogy sebaj, az új lakás áfáján bejön a támogatás nagy része, csak azt éppen most vittük le 5%-ra.

 

Röviden ennyit érdemes tudni a NOK-ról. Illetve egyelőre ennyit lehet tudni.

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.