Ma van a Föld Órája

A WWF Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.

A Föld órája 2016-ban március 19-én (szombaton) lesz 20:30 és 21:30 között. Idén minden eddiginél több, 178 ország csatlakozott az akcióhoz világszerte. Az új 60+ jelkép pedig arra ösztönöz, hogy ne csak a Föld órája 60 percében figyeljünk energiafogyasztásunkra, környezetünkre.

2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.

A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.

Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat.

A fenntartható innovációk köré szerveződnek a Föld órája globális környezetvédő akció idei magyarországi programjai március 19-én, az esemény központi helyszíne a budapesti Müpa lesz.

A Föld óráját tizedik éve szervezik meg világszerte, tavaly 172 országból több mint két milliárd ember csatlakozott a kezdeményezéshez – olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi képviseletének MTI-hez eljuttatott közleményében.
A WWF Magyarországon már március 19-én, szombaton délután jótékonysági filmvetítésre várja az érdeklődőket a Lurdy Moziba, ahol a Norm, az északi című animációs filmet láthatja a közönség.

A Müpában rendezett tudományos börzén olyan magyar fenntartható fejlesztések mutatkoznak be, amelyek megoldást kínálnak az éghajlatváltozás miatt fellépő veszélyekre. Itt zárul majd egy díjátadó keretében a WWF Zöld Generáció programja is, amelyben 14-16 éves fiatalok egy éven át dolgoztak a biodiverzitás megőrzését és az intelligens városok működését érintő problémákon.

A Climate KIC Klímainnovációs közössége A Víz útja címmel szervez interaktív műhelyfoglalkozást az előadóteremben, de a helyszínen megjelenik majd a WWF öt országot érintő Élő Duna Turné elnevezésű interaktív társasjátéka is, amelyen a Duna-menti vizes élőhelyek élővilágát ismerhetik meg az érdeklődők.
A Varázslatos Magyarország jóvoltából a Föld órája központi eseményére látogatók megtekinthetik az országos természetfotó-pályázat magyar nemzeti parkokat ábrázoló legszebb fotóit, a LUMÚ-teraszon pedig a FŐKERT Nonprofit Zrt. rakja ki több száz árvácskából a Föld órája 60+ logóját, amely körül a látogatók segítségével gyertyákat gyújtanak a fények lekapcsolása idején.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet Kocsis Zoltán vezényletével és Ingrid Fliter zongoraművész közreműködésével. Budapest díszkivilágítását 20 óra 30 perckor kapcsolják le, ekkor a koncert szólistája meglepetés ráadás számát sötétben, csak zongoravilágítással fogja eljátszani.
Vasárnap a Müpa Cifra Palota családi programsorozata is az éghajlatváltozással foglalkozik majd.

Az alábbi települések jelezték csatlakozásukat:

Alsóörs, Bejcgyertyános, Bonyhád, Borsodnádasd, Gyöngyös, Győr, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kincsesbánya, Kompolt, Magyarkanizsa, Martfű, Mohács, Nagykovácsi, Nógrádsipek, Nyíregyháza, Ócsa, Öskü, Pázmánd, Sándorfalva, Siklós, Szekszárd, Szentgotthárd, Tata, Újkígyós, Uppony, Vértesboglár, Vértesszőlős

 

(MTI/foldoraja.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.